Mit jelenthet ez az álom?
Úgy kezdődött az egész, hogy nagymamám meghalt 2014 nyarán a 8.-os ballagásom előtt egy héttel 92 évesen. Itthon halt meg édesanyám karjában, az ikertestvérem szeme láttára szívinfarktusban késő este. Zavart nagyon, hogy engem senki nem ébresztett fel miközben a sikertelen újraélesztések zajlottak a szomszéd szobába és miután elvitték a holttestet a hullaszállítók. Igazából nagyon nem viselt meg a dolog, pedig születésem óta a családommal élt. Egy könnycseppet sem eresztettem el neki. Furcsának is gondoltam ezt, de engem nem hatott meg, szomorú se voltam, viszont szerettem őt nagyon ennek ellenére. Meg nem tudom már mondani mikor, de nem sokkal halála után nyugovóra tértem aludni. Álmomban pedig megjelent és abban a fotelban ült ahol legtöbbet tartózkodott. Nézett és hirtelen transzcendens módon a szeme színe sötét feketére váltott. Megijjedtem tőle, de ekkor azt mondta:
- Ne félj! Tőled még nem búcsúztam el!
Nem tudtam mire vélni ezt a kijelentést, de ekkor elkezdtem zokogni a karjába borulva.
- Nem akarlak elveszíteni!
Válaszoltam, szinte rekedt hangon ordítva.
Erre ő csak annyit válaszolt:
- Légy erős, nem minden történhet úgy, ahogy te akarod, nekem el kell mennem, fiam!
A szeme színe közben még mindig fekete volt. A következő pillanatban már a fürdőszobába álltam és láttam, ahogy a nagyimat ellepi a kádban a víz és szép lassan megfojtotta magát. Nem tudtam rajta segíteni, végig kellet néznem, ahogy fulldoklik. Rémes volt, de mikor felébredtem ismét egy érzelem mentes napnak néztem elébe, de valahogy még most is az jár az eszembe, hogy miért álmodtam ezt (?)
Az álom egy sajátságos tudatállapot, melyben a saját kis asztrál világunkban tartózkodunk és amelyben a mindenkori lelki állapotunk tükröződik vissza. A mindenkori vágyaink, félelemeink, traumáink törnek a felszínre, hogy azok így megoldódjanak és a lelkünk megnyugodjon. A legtöbb álmunk ezért történik és ennek megfelelően keresendők a jelentésük is.
Kisebb részben azonban előfordul, hogy kilépve a saját kis asztrál világunkból, belepillanthatunk az idő energiafolyamába. Láthatunk képeket a múltból illetve a lehetséges jövőből. És az is előfordulhat, hogy valaki belép a mi kis asztrál világunkba. Nos, nagy valószínűséggel ez történt veled. Az eltávozottak sok esetben szeretnének tudatni ezt-azt még az itt maradottakkal, s ezt legjobban álom alatt tudják megtenni, hiszen ilyenkor vagyunk a legfogékonyabbak erre a kommunikációra.
A nagymamád akkor azért látogatott meg téged az álmodban, mert szeretett volna elbúcsúzni tőled, hiszen jól tudta, hogy az életben ezt nem tudta megtenni. Nyugtatni akart, hogy fogadd el azt, hogy neki most mennie kell, hiszen letellett a földi ideje.
Az álmod végső szakasza, melyben láttad meghalni a mamádat, már valószínűleg a tudatod terméke volt. Bizonyára abból fakadt, hogy zavart, amiért nem lehettél ott a halálakor és hogy olyan tehetetlen voltál ezt illetően.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!