Ezek az álmok jelentenek valamit, (sztárokkal) vagy csak hülyeségek?
Ma Avril Lavigne-vel álmodtam, ő a kedvenc énekesnőm.
Az álmomban azon a fesztiválon voltunk egy barátommal, ahova majd menni is fogunk majd a nyáron, egy zenekar koncertjén álltunk.
Egyszer csak megláttam a tömegben Avril-t egy szőke fiúval, de ugyanúgy 31 (vagy 32 éves?) Volt, mint most, de úgy nézett ki, mint 2002-ben, olyan frizurája , sminkje és ruhái voltak.
Nem rohantak neki rajongók, meg semmi, olyan volt, mintha nem is lenne híres, és egy kis idővel később mögöttünk álltak a sráccal, és valamit beszóltak nekem, de már nem emlékszem mit.
Utána a barátnőmmel arról beszélgettünk, hogy a való életben mekkora bunkó, majd megint egy koncerten közel álltak hozzánk, ott is még róluk be
Szélgettünk, és ezt meg is hallották, maj Avril és a srác, kedvesebben odajöttek hozzám, és elmentünk a fesuztiválon belül egy könyvesboltba ( ??:D ) és mondták, hogy nemrég utaztak ide, meg hogy tetszik nekik Magyarország :D
Miután elköszöntünk hirtelen eszembe jutott, hogy hol tanultak meg ilyen jól magyarul hirtelen, és vége :D Ez most jlent valamit, vagy csak egy baromság? :D
Aztán egy másik álmom Bill Kaulitzzal volt, pár hónappal ezelőtt , ő érte totálisan odavagyok, hatalmas rajongója vagyok a Tokio Hotelnek (légyszi, azt, hogy mennyire utáljátok őket , meg mekkora nyomorékok, lányok , stb. Ne írjátok le a válaszotokban)
Szóval egy olyan réten ültűnk egy ismeretlen társasággal, ami az Alkonyatban lévőhöz hasonló. Fák vették körül, a fű elég letaposott volt és már inkább sárgás, szürkés színű volt.
Az idő esőre állt, elég ronda felhők gyülekeztek az égen, és Bill hirtelen elrohant. (Egyébként a frizurája olyan volt, mint 2006-ban) Mindenki kérdezgette, hogy hova ment, meg mért rohant el, én meg utána futottam.
A rét mellett volt egy úttest, és annak a másik oldalán is fű volt, de kicsit nagyobbra nőt, és Bill ott feküdt a fűben és sírt.
Én meg úgy sajnáltam , hogy leguggoltam mellé, megsimogattam a fejét és így kérdeztem meg tőle, mi baja van: "Mi a baj, kicsim?" ( :D )
Valamit válaszolt, de már nem emlékszek rá, és utána felállt és megölelt.
Majd elkísért egy házba, egy romos házba, az ablakok koszosak voltak és bevoltak törve, a padlón szakadt papírok mindenhol, koszos falak.
Ahogy beléptünk volt egy kis előszoba, szembe egyszerre egy íróasztal fogadott minket, amin ugyanúgy papírok hada.
Balra nyílt egy bejárat a konyhába, jobbra meg a nappaliba.
Én ittam egy pohár vizet , Bill meg leült a nappali közepén lévő világos narancssárga kis kanapéra, és TV-t nézett. ( TV viszont volt)
Én mellé sétáltam , mire ő mondta reményvesztett hangon, hogy elakarja hagyni a várost, elakar menni , elege van , stb. És hogy menjek vele.
Én beleegyeztem, felkaptuk a gördeszkáinkat és egy kanyargós úton elindultunk, be az erdőbe.
És vége.
Egyébként ez volt az eddigi legjobb álmom, de már nagyon sokat gondolkoztam rajt.
Ez jelent valmit?
Ezek semmit se jelentenek. Fellángoló rajongás szimplán.
Inkább ha már álmok s jelentések témájában vagy azt lessed az álmaidba: milyen tárgyak/növények/állatok szerepelnek + időjárás + helyszín(pl színpad, út, kastély stb) és színek.
Ha összefüggő sorrendbe leírod s utána nézel a szavak álombeli jelentéseinek, elég jelentős leírást kapsz önmagadról/döntéseidről és kis jövőről ha olyan van.
Konkrét személyek megálmodása nem jelent semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!