A vakok bizonyítják, hogy az álmokban nincs semmi természetfeletti és nem tartalmaznak jelentést, jövendölést?
Aki születése óta vak, az nem képes olyan formában álmodni a világról, mint a látó emberek. Ez bizonyítja, hogy az álmok csakis az érzékszervek által beérkező információkból tevődhetnek össze, és nincs olyan "asztráltér" amibe bekapcsolódnának az álmodók és azonos tartalmúak lennének az álmok ennek következtében.
Az agy által életünkben feldolgozott információkból létrejövő álom azt is bizonyítja, hogy csak a buta emberek látnak bele mindenféle jelentéstartalmat, maximum a félelmeink, érzéseinknek megfelelően alakul, például az említett vakok esetén az elgázolástól, balesettől való félelem kivetülése lényegesen több.
Minden egyes álom nem jelent valamit, hiszen minden nap álmodunk (csak nem mindenki emlékszik rá). Ezek általában csak az információk összekavarodása, feldolgozása.
Aki vak születésétől kezdve, az is ugyanúgy álmodik, csak nem képekben.
Viszont! Ez nem jelenti azt, hogy időnként nem lehet olyan álmod, ami tényleg jelent valamit.
Nekem eddig 2x volt ilyen életemben (közel a 40-hez). Szóval nem túl gyakori. Reggel furán is éreztem magam és egész nap nem akart kimenni a fejemből az álom. Pár hét elteltével, szinte pont úgy megtörtént, ahogy álmodtam. És azt se lehet mondani, hogy "bevonzottam" meg én alakítottam úgy a dolgokat, hogy megtörténjen, mert nem velem történt, nem rólam volt szó az álomban sem.
Szóval vannak jövendölő álmok, de az valóban hülyeség, hogy minden egyes álmodnak van valami jelentése.
Előző! Lehet erről olvasni valahol? Beszámolókra lennék nagyon kíváncsi.
A vakság semmit nem bizonyít.Nekik is lehetnek megérzéseik, jósló álmaik, még ha nem is vizuálisan fogják fel, hanem valahogy máshogy.
Köszönöm! Közben találtam nagyon jót magyarul is:
Ezzel a halálközeli élménnyel csak az a baj mint a többivel. Hiszi a piszi. Vakok esetében meg főleg:
A vakok nem úgy ismerik a tárgyak térbeli elhelyezkedését és alakját mint egy látó. Egy vak ha megtapogat egy tárgyat, nem lesz róla 3 dimenziós kép az agyában, csak benyomások összessége amit a tapintással nyert. A plafonról lefelé bámulva teljesen valószínűtlen hogy azonosítani tudná a látványt, mivel még a térbeli elhelyezkedés is teljesen ismeretlen számára.
Egy vak embernek limitált az elképzelése egy tárgyról, ha egy tárgy túl nagy ahhoz hogy végigtapogassa akkor nem fogja teljesen megismerni a tárgyat, csak részleges elképzelése lesz róla, hangvisszaverődés alapján lehet elképzelése egy távolabbi akadályról, de pontos formájáról nem, így például a műtő vagy az hogy körbe tudott nézni az épület tetejéről, teljesen ismeretlen helyzetnek kellett volna lennie, ismeretlen objektumokkal, de erről nem szól a fáma. :)
Itt megnézheted hogy egy vak ember tárgyakat rajzol. A lényeg nem az hogy mennyire jó a rajz, hanem hogy mit mond vagy rajzol. A macskát elég jól érti, de például a kocsiból - ami túl nagy - csak a kerekeket és az ajtókat rajzolta le. Saját magáról természetesen részletes elképzelései voltak.
Itt a vakok térképzetéről írnak:
Szóval ez is csak a szokásos kamu halálközeli élmény, megfejelve azzal hogy vak volt az illető, ami természetesen még valószínűtlenebbé teszi az esetet, de egy hívő ezt is megerősítésként éli meg. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!