Segítség álomfejtéshez, mit jelenthet ez?
Egészen fura álmom volt és a megfejtéshez várnék ötleteket.
Úgykezdődött, hogy abban a faluban voltam ahol nagyapámék laktak. Éjjel volt sötét és teljesen jeges volt az út én pedig a falu egyik végén voltam.Ez egy olyan falu ami ilyen dimbes-dombos vidéken van és a falu egyik vége a dombon van a másik meg már sík terepen. Egy szánkónültem és úgy csúsztam lefele a jeges úton, néhol hajtottam magam a kezemmel ahol lelassult a szánkó mert annyira alacsonyan volt, inkább egy bobhoz hasonlított, de úgy nézett ki mint a négylábú székek amik öregapámnál voltak, csak mitha ráment volna a székre egy úthenger és össze lett volna lapítva, ilyen 5-10 centis lába volt. Ezen csúszok lefele és amikor odaérek a falu másik végébe már azt veszem észre, hogy nyár van és a szánkó sehol viszont szembe jön egy csaj aki úgy néz ki mint az egyik évfolyamtársam az egyetemről akit régen meg akartam dugni, de nem tettem mert volt barátja, pedig lett volna lehetőségem rá mert volt, hgoy rámmászott, de nem vagyok a híve az ilyen megcsalásos dolgoknak. Na mindegy szóval jött szembe és azt mondta hogy megdughatom ha elmegyek vele segítenei neki valamit, arra már nem emlékszem hogy mit. Mintha közbe mondta volna, vagy lehet hogy csak gondolta, hogy csak át akar verni, megcsinálom amire kért, és közben ő meg eltűnik. Nem foglalkoztam vele, elmentem hozzájuk ahol lakott és egy olyan valamiben laktak amit még nem láttam. Olyan volt mint egy ruhaszárító ( ilyen: [link] , összehajtható, kinyitható, csak nem ruhák voltak a szárnyain, hanem bútorok összevissza mindenféle szögben de egymásra merőlegesen. Ennek a legalsó szintjén volt két takaró fellógatva de csak a teteje látszott ki, a többi része lefele lógott a padlóba és köztük volt egy rés, a csaj ide bebújt. Benéztem és valami pince vagy garázs féle helység volt ott, az egyik fala nyitott volt és sütött be a nap. Gondolkodtam, hogy most leugorjak vagy ne ? Kérdezte, hogy akkor most mi lesz segítek e neki vagy se. Leugrottam és ő meg közben kifutott a garázsból valahova szembe ahol a barátja lakott. Követtem és állt ott 2-3 csávó + a barátja és mire odaértem a csaj elbújt valahol. Kérdeztem őket, hogy láttam, hogy itt van,hova bújt ők meg azt mondták ne keressem mert közülük már úgy is végigment rajta mindenki,és közben röhögtek. Én mondtam, hogy rajtam ne szórakozzanak és elkezdtem megcsavarni a csávó mellbimbóját mint egy potmétert és ahogy csavartam a csávó elkezdett üvölteni, hogy hagyjam abba, meg fenyegetett. Mintha ettől megijedtem volna, vagy csak úgy döntöttem, hogy jobb a békesség, abbahagytam, és amikor elvettem a kezemet, a kutyája ráharapott a kezemre. Mondtam a csávónak hogy vegye le a kutyáját és közben próbáltam szétfeszíteni az állkapcsát, hogy ki tudjam szabadítani a kezem. De ahogy szétfeszítettem az állkapcsát úgy egyre erősebben harapott a kutya, és egyre mélyebben eltűnt a karom a szájában. A csávó persze nem csinált semmit, és mikor már majdnem könyéknél volt a kutya szája elpattant az agyam. Letéptem a kutya állkapcsát, kivettem a karom és az meg nyüszítve vérezve elterült a földön és ezután meg letéptem a csávó mellbimbóját is és az is odafeküdt kornyadozni a kutya mellé és odadobtam mérgesen a mellbimbóját a fölre mellé.Erre előugrott a barátnője , hogy ne bántsam és én meg azt mondtam neki hogy akkor most tartsa meg az ígéretét. Ő ellenkezett, de közben azt is láttam rajta, hogy akarja,úgyhogy megfogtam és mondtam neki, hogy most keményen megkúrom. Kb itt lett végre az álomnak ezután már nem emlékszem több részletre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!