Egy olyan csajjal smároltam, aki nem is tetszik! Mit jelenthet? 16/F
Osztálytársam. 4 éve ismerem, amióta egy osztályban vagyunk. Sohasem gondoltam rá, mint olyan csajra, aki nagyon jól néz ki. Kb átlagos. Az egyik haverommal, akivel bulikba szoktam járni jóban van vele, de mint egy barát. Voltunk már közös programon, amikor szerveztünk bowlingot,de akkor is vagy nyolcan voltunk. Tudtam, hogy van barátja. Múlt pénteken is én másik két haverom a csaj meg a barátnőjével voltunk buliban, de aztán lelépett a barátjával, akivel (akivel már jó pár hónapja együtt van). Akkor sem éreztem semmit. Szóval tök átlagos kapcsolatom van vele. Aztán tegnap ezt álmodtam.
Az álmom:
A csajjal mentünk és volt még velünk valami srác is. Az arcára nem emlékszem. Aztán nem tudom, hogy miért, de bepróbálkozott a csajnál, de ő kikosarazta. Ez akkor volt, amiközben hazakísértük. Aztán, mikor visszaindultunk én és a csaj gondoltam eggyet és le akartam smárolni. Talán csak szájra puszi volt. Ő meglepődött és azonnal elutasított, hogy nem ilyennek ismert és, hogy olyan vagyok, mint a többi. A következő képem, amikor fennt vagyok a lakásán, valami panelben, és ott aludtam el a padlón. Reggel (az álmomban) pedig arra keltem, hogy a barátja is bent van a szobában és megpróbáltam észrevétlenül kiosonni az ajtón. És elvileg a barátja észre sem vett engom, hogy ott aludtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!