Álom volt vagy sem? Mi a véleményetek?
Azt áll álmodtam hogy tükörben magamhoz szólok hogy miért nem alszol '' még" vagy '' már'' nem tudom biztosan mit mondtam. Aztán hirtelen belezuhantam az ágyba. Ez eddig 100 százalékosan álom volt vagyis úgy tudok rá visszagondolni. Aztán mikor belezuhantam az ágyba felebredtem de nem tudtam megmozdulni valami lefogott mikor néztem hogy mi az de nem láttam mi az. De az ablakon keresztül beszurodot a fény és láttam az én arnyekomat mögötte pedig ördög vagy sátán alakú valamit két nagy szarva volt ahogy fog le. Ezután Jézus segítségét kértem hogy segítsen de nem történt semmi ugyan úgy le fogot küzdöttem ellene majd megpróbáltam beleharapni ekkor eltűnt. És volt egy pillanat mikor mintha vissza szereztem volna a tudatomat 100 százalékosan és már azon gondolkodtam hogy ez állom volt vagy mi?
Nem vagyok vallásos bibliat sem olvastam 21/f
Mi a véleményetek?
Igen, ez alvásparalízis lehet, az egyik ismerősömnek is volt ilyenje nemrég.
Ilyenkor az agyad behallucinál rossz/ijesztő dolgokat, és ez akkor fordul elő, ha nagyon kialvatlan és fáradt vagy.
Én is ébredtem így. Az én álmomban egy kislány ült egyedül egy üres szobában, és szellemet idézett. Amikor felébredtem, én nem láttam semmit, igaz, sötétben szoktam aludni.
Viszont én is éreztem, hogy valami lefogott, és hát automatikusan a szellemre gondoltam. Szerencsére csak egyszer volt ilyen.
Sose néztem utána, de amit az előzők írtak, korrektnek tűnik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!