Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Egy 25 éve visszatérő rémálmom...

Egy 25 éve visszatérő rémálmom van. Megfejtések?

Figyelt kérdés

Kb. 6-7 éves koromtól álmodom ezt rendszeresen. Lehet, hogy korábban kezdődött, de arra már biztosan emlékszem, hogy az osztálytársaimnak meséltem.

Jártam pszichológushoz, főleg emiatt. Fiatalon néhány évig, majd később is. Átbeszéltünk sok mindent, de nem találtuk meg az okát. Az életem boldog, rendezett amennyire lehet.

Néhány gyógyszert is kipróbáltam, de ami ért is valamit attól csak nem emlékeztem az álmokra, de sokszor ugyanúgy vizesen és nagyon fáradtan ébredtem. És nem is akarok ezeken élni.

Csak nappal tudok nyugodtan aludni, olyankor sosem jelentkezik.

Éjszakai munkát vállaltam, így évekig nem volt semmi gond, de pár hónapja új munkahelyem van és éjjel kell(ene) aludnom.

Már nagyon nem bírom, heti 2-3 alkalommal, mindig szinte ugyanaz a rémálom.

Néha egy éjszaka többször is.


Aki foglalkozik ilyesmivel ötleteket várnék, hogy mit jelenthet, hátha segít megszabadulni tőle:


Mindig úgy kezdődik, hogy felébredek a saját szobámban és egy piros digitális órát látok (volt ilyenünk gyerekkoromban, de zöld színű, piros sosem).

Próbálom, leolvasni a számokat, de nem látom, lassan közelebb hajolok. Ilyenkor már rossz előérzetem van. Köd kezdi beborítani a szobát és valami nagyon gonosz szól hozzám, de nem beszél inkább csak érezteti velem, hogy én a része vagyok közelebb kell mennem, de én nem akarok. Azt suttogja, de valahogy nem szavakkal, hogy én a gyereke/teste vagyok (ez inkább egy érzés azért nem találok rá rendes szavakat). Egy vékony fehér cérnaszálon vagy madzagon húz maga felé. És azt már érthetően szavakkal mondja, és én is mondom vele hogy :

"szabadítsd fel magad", "szabadítsd ki magad".

Ilyenkor már teljesen béna vagyok a félelemtől, és már tudom is előre, hogy milyen szörnyűség fog történni, de nem tudok ellenállni.

Elindulok és elkezdem meggyilkolni a szeretteimet, szépen sorban és gusztustalan, kegyetlen módon. Néha puszta kézzel, vagy tárgyakkal amik a kezembe kerülnek. Nem tudom miért csinálom, nem akarom, de én csinálom.

Általában megpróbálok "elrejteni" valakit a gondolatimban, hogy őt ne öljem meg (mostanában a négy éves kislányom az, régebben mindig az aki épp legközelebb állt hozzám), de végül ő is előkerül.

Szörnyű keserűséget és lelkiismeret furdalást érzek, de valahogy élvezem is, ahogy megölöm őket.

Mindig olyanokat ölök meg akiket az életben szeretek, haragost vagy olyat akivel problémám van soha.

Mikor mindenkivel végeztem, elindulok egy parázsló tábortűz szerű dolog felé, de csak lefelé merek nézni, mert érzem, hogy valami nagyon szörnyű dolog vár rám, ha felnézek. Az árnyékát látom.

Teljesen le vagyok fagyva, de aztán csak felnézek.

És saját magam mását látom meg, annyi különbséggel, hogy a kezei meg vannak nyúlva, majdnem a földig érnek.

Borzalmas ijedtséget érzek ilyenkor. Egy pillanatig csak néz rám üres tekintettel, mint egy bábú, aztán elkapja a nyakam és addig fojtogat amíg felébredek.


Van, hogy ordibálva ébredek, vagy zokogok utána. Az élettársam néha percekig nyugtat utána. Én pedig legtöbbször csak hajnalban tudok visszaaludni.

Lassan az őrületbe kerget az egész és már nem csak engem, hanem a családomat is.


Sok emberrel beszéltem, sok mindent kipróbáltam, de úgy érzem talán, ha meg tudnám fejteni, ha megérteném mit jelenthet akkor megszűnne.



2014. máj. 3. 04:58
 1/7 anonim ***** válasza:
Szerintem előző élet beli baj. Írj privátba mivel a megoldás nem publikus.
2014. máj. 3. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim válasza:
Lehet Kedves Kérdező hogy hülyén hangzik de amilyen könyveket olvastam állom fejtéshez ott elvileg pont fordítva van a szörnyüség az állmodban jót jelent vagy a legtöbbkönyv szerint jó és a jónak hitz álmok a rosszak nekem is voltak rossz álmaim de tudtam hogy nem következhetbe stb. Mert a magam ura vagyok a tetteimért én vagyok a felelős és azt csinálok amit akarok ráadásul mikor jó álmaim voltak egy személyel kapcsolatban akit eléggé fontosnak éreztem a valóságban teljesen kudarcba fulladt. Amúgy ha hiszel az álomfejtésben akkor menj fel a MEK -re és keresd Krudy Gyula álmos könyvét vagy keresd meg valamelyik könyves boltban. Remélem segítettem "A rossz csak addig rossz amíg az elméddel annak látod ha megismered a megismeréssel a véleményed is meg változik vagy jó vagy rossz irányba de ez igaz a jóra is"
2014. máj. 3. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim válasza:

Két dolgot tudnék mondani.

Először is lehet, tényleg az előző életedhez kapcsolódhat. Én nem igazán hiszek ebben, de sokan igen, és vannak akiknek ez tényleg bejött állításuk szerint. Egy próbát megér. Elvisznek valami emberhez, aki hipnotizál, segít tudatalatt feldolgozni a dolgot. Nem tudom, a gyakorlatban hogyan működik, de biztosan létezik ilyen. A Meghalsz újra című filmet esetleg nézd meg, az szól hasonló dologról, abból megértheted az ötletet. De mint mondtam, nem tudom, gyakorlatban hogyan működik.

Másodszor: Próbáltad már elengedni? Egyesülni vele, önként és dalolva megcsinálni, amit "kell"? Ha tudod, mi fog történni, akkor nem kell tiltakoznod. Undorító, igen. De a valóságban ilyet nem tennél, ezt te is tudod. Kérd meg a férjed, hogy figyeljen rád éjszaka, nehogy alvajárj vagy bármi rossz történjen, te meg add át magad az álomnak, ne küzdj, engedd ki a benned lévő feszültséget. Próbáld meg élvezni, a maga undoríto, ocsmány valójában. Nekem is volt egy ilyesmi álmom, persze nem ennyire durva. Mikor negyedjére álmodtam, akkor engedtem neki és utána megszűnt. Persze nem vagyok rá büszke, meghatározó élmény volt, de utána elmúlt. Nem vagy pszichopata, hiszen látjuk, mennyire küzdesz az egész ellen. Persze nem tudom, hogy ez a "benned lévő gonosz" mennyire reális félelem szerinted. Ha úgy érzed, megőrülnél, ha engednél neki, előhozna valami rejtett pszichiátriai betegséget, akkor lehet nem ezt a módszert kellene alkalmazni, vagy nem egyedül. Én ezzel próbálkoznék, de vagy gondos felügyelet mellett, vagy úgy, hogy senki nincs a közelemben. Bezárkóznék a lakásba egyedül éjszakára, a kulcsot is olyan helyre tenném, ahol nem fogom álmomban megtalálni, és megpróbálnék egyesülni ezzel a bennem lévő agresszivitással/gonosszal. Mert lehet, pont ugyanúgy a részed, mint bármi más, csak valami gyerekkori emlék miatt elzártad magadban, nem mered kiélni, ezért ostromol belülről egyre durvábban. Persze ezek csak spekulációk, hogy valójában mi az oka, nem tudhatjuk. Nem is biztos, hogy bármi újat mondtam. Mindenesetre sok sikert!

2014. máj. 3. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Nekem a többiekétől eléggé eltérő ötlet jutott eszembe. Hallottál már a tudatos álomról? Leegyszerűsítve az a lényege, hogy álmodban tudatra ébredsz, s innentől kezdve mindet te irányítasz. Ekkor pedig már csak rajtad múlik a folytatás, akár szembe is szállhatsz a ,,belső démonoddal", vagy egyszerűen eltüntetheted.


Az interneten milliónyi magyar é idegen nyelvű oldal foglalkozik ezzel, ott van például a tudatos-alom.hu


Sok sikert!

2014. máj. 3. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek a válaszokat! Spiritualitással eddig nem igazán foglalkoztam, előző életekben nem igazán hiszek. Utána nézek az ajánlott technikáknak, és amit tudok ki fogok próbálni.
2014. máj. 3. 16:18
 6/7 anonim ***** válasza:

Jókat írtak, bár a hipnózissal nem értek egyet, mivel nem lehet mindenkit hipnotizálni.

A tudatos álom még jó megoldás lehet, ajánlom; Paul Tholey alkotó álom pdf-be neten fenn van.


"7 fontos szorongásos álomkép és üzenetük címmel van neten egy elég jó leírás, hogy mit is jelenthet.


Szerencsés vagy, hogy vannak rémálmaid, mert segítségükkel képes lehetsz megismerni önmagad és megérteni a körülötted lévő világot."


"Eörssy Péter kineziológus véleménye:

"Az álmok jó segítőtársak és nélkülözhetetlen információhordozók mindannyiunk számára, ugyanakkor életünk egyik legelhanyagoltabb része, amiket sokszor nem veszünk komolyan, csupán a fantáziánk szüleményének tekintjük, vagy másnapra elfelejtjük. Nagyon sok álom a tudatalattinkban elfojtott érzésekről, emlékekről és gondolatokról árulkodik, ezért nagyon fontos a velük való szembenézés."


Esetleg még; Eckhart Tolle A Most hatalma szintén pdf-be fenn van neten.

2014. máj. 4. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:
#3 én is ezt csináltam! Volt kis koromban egy visszatérő rémálom ( közel sem ilyen brutális de egy 3-4 éves gyerek megijedt tőle) A lényeg hogy elraboltak láthatatlanok és el vittek valahova de az álomnak mindig vége lett mielőtt kijutottunk volna a házból... aztán egyszer nem féltem , elvitt és kiderült hogy tök jó volt és elvitt Karácsonyozni.. Azóta sosem álmodtam vele :) próbáld ki
2014. máj. 7. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!