Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelent számomra ez a...

Mit jelent számomra ez a furcsa álom?

Figyelt kérdés
Azt álmodtam, hogy meghaltam. Nem is akárhogy, egy igen bonyolult esemény sorozatban volt részem. Sok régi ismerős is megjelent, nagyapám bölcs szavai is az álom első felében. Ezt az épületet elhagytam, aztán elindultam egy "úton", egy kissé labirintus szerű épületbe tértem be. Itt volt mindenféle épület. Sőt, még az egyik ismerősömmel is találkoztam, akivel nevettem jót valamin. Egy hatalmas víztömeg is jelen volt, "medenceszerű" tárolóba zárva, ide mindenféle cső vezetett. Hatalmas gát is körbe fogta. Nos, én szabályoztam ezeket a csöveket. Dörzsöltem a tenyerem, minden úgy alakult, ahogy én akartam. Elállítottam a csapot, majd újra, büszke voltam magamra, hogy a kezemben az irányítás. Nem tudom mi volt ez, hogy ennyire örültem neki, éreztem a hatalom ízét. Aztán lépkedtem a gáton, ami körbefogta ezt a "medencét" ami szerintem a világot szimbolizálta. Egyszer csak gátszakadás történt, amit én idéztem elő, ezzel a "csap" nyitogatással. Hisz elzártam a csapot. Láttam előre, hogy minden összefog omlani, ezért menekülni kezdtem. Ide-oda ugráltam, hogy elérjem a "túloldalt", ám az utolsó ugrás nem sikerült, és a sötét mélységbe letűnő földarabkával együtt alábuktam. Utolsó gondolatom ebben az álomban ennyi volt, "hopp ez nem jött össze", lényegében. Szóval meghaltam. Mi volt ez? Gondolom minden tárgynak, jelenetnek szimbolikus értelme volt. Sosem álmodtam még azt, hogy meghalok. Sok furcsa álmom volt már eddig is, volt olyan dolog amit előre megálmodtam már. Kicsit félelmetes.
2014. márc. 15. 13:26
 1/2 anonim válasza:

Nem lehetséges, hogy valami ilyen jellegű játékkal játszol mostanában?


Régi magyarázat: szerencse, hosszú élet. Valaki az utadban áll egy vágyad megvalósításában, úgy érzet gátolva vagy. Ha meghalsz álmodban: egy életszakasz lezárása; az élethez és dolgokhoz való hozzáállásod képes vagy megváltoztatni.


[link] <- keress rá az általad fontosnak vélt kulcsszavakra.

2014. márc. 15. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

nem szoktam játszani, ha játszok, akkor stratégia, de az teljesen más.

Valóban, volt egy vágyam a közelmúltban, hogy visszaszerezzem a régi barátnőmet, de a pasija meggátol ebben, persze a lány sem túl aktív.

Nos, kis szerencse már rám férne, a hosszú életet pedig szívesen elviselném, bár mai világban nem feltétlenül lennék öreg és gyenge.

2014. márc. 15. 22:07

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!