Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » A fiúval álmodtam akibe...

A fiúval álmodtam akibe szerelmes vagyok (viszonzatlan), meg pár haverjával (nekem is ismerőseim). Elég fura volt, szerintetek ez mit jelent?

Figyelt kérdés

Egy bevásárló központban sétáltam a legjobb barátnőmmel és egyszercsak összeestem mert nyilalni kezdett a térdem (gyakran megesik, de összeesni nem szoktam). A barátnőm eltünt és azok a bizonyos ismerős fiúk ott sétáltak el, megbámultak és továbbmentek. Egyedül egy fiú jött oda hozzám (a képzeletem szüleménye, vagyis még nem találkoztam vele). Tudtam, hogy ismerem és azt is, hogy nagyon jóban voltunk régebben (talán volt is köztünk valami, álmomban emlékek rohamoztak meg). Valószínű megromlott azóta a kapcsolatunk mert úgy gondoltam, hogy ő tuti nem fog rajtam segíteni.

Volt egy másik része is amiben ültem az osztályterembe és bejött a srác akibe szerelmes vagyok ( már 9 hónapja, de 2,5 hónapja megtudtam, hogy nem vagyok az esete. Szánalmas, de nem tudom kiverni a fejemből és azóta csak szenvedek miatta). Szóva bejött, rámnézett, majd szinte tudomást sem véve rólam megfogott egy padot és kivitte. Csak pakolt és pakolt, vitte ki a padokat én meg leültem az egyikre és sírtam. Mikor visszajött próbáltam leplezni a dolgot, letöröltem a könnyeim és pókerarcot vágtam.


Ez mit jelenthet?


2013. dec. 25. 18:44
 1/2 anonim ***** válasza:

Azt, hogy "kicsit" többet foglalkozol ezzel a sráccal, mint kellene.

Lépj túl, vedd tudomásul azt, hogy nem vagy az esete, és az elkövetkező 9 hónapot fordítsd arra, hogy olyan embert keresel, akivel jól is tudod érezni magad.

2013. dec. 25. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Fektesd le a csávót, az a legbiztosabb.
2013. dec. 25. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!