Honnan eredhetett ez az érzés? Hogy lehetne a valóságban is előhozni?

Azt hiszem úgy lenne a leg érthetőbb, ha írnék néhány példát..

Egyik álmomban sétáltam az utcán.Egyszer csak észrevettem, hogy az emberek fel-alá futkosnak, mintha menekülnének valami elől.Aztán rájöttem, a sok gonoszság miatt rettegnek, ami a világban van.Megálltam és megszólítottam néhány mellettem elhaladót, rávettem őket, hogy álljunk körbe,fogjuk meg egymás kezét és imádkozzunk.Kb 10-en voltunk, akik kört alkottunk.Én csendben, magamban mondtam a kis saját magam kitalálta imámat és ekkor tapasztaltam azt az ihletett, felemelő érzést,aminek mintha ereje lenne minden rossz fölött.Közben láttam, hogy összekulcsolt kezeinkből fény árad, kis fény nyaláb, ami egyre terjedt, és végül elsöpört minden gonoszt.

Vagy itt egy másik álom:Egy szállodában sétáltam és egy fotelben megláttam egy nagyon ronda, beteges, gusztustalan külsejű macskát.Furcsa látvány volt ez az állat egy fényűző helyen, elegáns emberek között.Ne éreztem iránta undort, csak szeretetet és sajnálatot.Azt, amit akkor éreztem, mikor az utcán imádkoztunk.Közben megsimogattam és a macska hirtelen átváltozott, újra szép és egészséges lett.

Egy szóval tudnám összefoglalni ezt az érzést:A fény.Valami belső fény, aminek minden rossz felett ereje van.Nagyon örülök, hogy ezt megtapasztalhattam magamban.Tudom, hogy ez valahogyan az énemhez tartozik, fel is tudom valamennyire idézni a valóságban is, de nem ugyanolyan, mint álmomban, pedig nagy szükségem lenne rá.

Tudom, erre most azt lehet mondani, hogy az álomban akár a két ballábas is lehet jó táncos, vagy az analfabéta is lehet álmában matematikus.

De ez nem olyan dolog.Ez egy érzés,amiben elvileg semmi nem kéne hogy akadályozzon, mert ez azt gondolom, nem valamiféle képesség kérdése.