Ez mi? Nagyon durvát álmodtam, vagy nem is tudom h ezt álomnak tudhatnám-e be. Mit jelenthet?
Az egész kulcsa az, hogy "álom és ébrenlét közti szakaszon jártam".
Velem is előfordult már, nem is egyszer, hogy ilyen állapotban eltorzult a valóság, mégis élethűnek tűnt. Sőt.
Régebben még az is megesett, hogy amíg aludtam, leült mellém az ágy szélére a húgom. Álmomban többször is felébredtem, kicsit olyan érzés volt, minden újabb "ébredés", mintha hagyma héjait húznád le, egyenként hántanád le őket: mind több részletet álmodtam - valóban a húgom ült mellettem, tudtam róla, de végül egy sokadik "álébredést" követően egy fekete kátrányos-csápos-tapogatós szétfolyó lényt láttam a lábszáramnál. Üvöltve felébredtem, húgom pedig ott ült, rémülten.
Tkp. ami veled (és velem is) történt az egy alvásparalízisnek nevezett jelenség. Félni nem kell tőle, és igaz, rémisztő, de ez van.
Komolyabb jelentőséget nem kell nyilvánítanod neki, belőlem néha jobban előtör bizonyos körülmények, fényhatások hatására. (Kékes-szürkés hajnali tompa fényben, például.)
Nyugalom.
Hátborzongató olvasni, és igaz, nekem is volt pár ilyen alvásparalízis élményem. Ha az ember nem készül fel rá előre, rettentően ijesztő tud lenni. Én ilyenkor úgy éreztem, hogy mindenféle lények, idegen emberek mászkálnak körülöttem, én meg moccanni se tudok, csak nyüszíteni.
Ha ilyen élményed van, képzeld el, hogy egy kötélen felhúzod magad, mintha kihúznád magad a testedből. 2-szer csináltam ilyet, eljutottam a szobaajtóig, és ahogy átmentem rajta, éreztem, ahogy végighalad rajtam az ajtó. :)
Izgalmas dolgok ezek. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!