Furcsa, visszatérő álmom van. Van itt, aki ért hozzá, tudna valami okosat mondani (jövendőmondás nem érdekel)?
Tehát, két fő aspektusa van ezen álmoknak. Az egyik a macskák:
Otthon vagyok, a házunkban. Ott van a családom, nagyjából csak az átlagos dolgokat csinálom. Tévé, laptop stb (nem is fontos). Hirtelen látom, hogy odakint nagyon nagy vihar készül, szürke az ég, a fák ágait szaggatja a szél de még nem esik. Kint vannak az állataink, megpróbálom behívni őket. Bejön a kutyusunk és két cicánk, de hirtelen nagyon nagyon sok macska gyűlik az ajtóhoz. Nem akarnak erőszakosan bejönni, csak ott ülnek. Felismerem közöttük a régi (már meghalt) cicáimat, és a párom macskáját. Őket felemelem és behozom. A többi macska csak ül, néhány engem, néz. Néhány betegnek tűnik, foltokban nincsen szőrük.
A másik egy mozgó hátsó fog: Mindeközben pedig beszélek magam körül emberekhez és a hátulsó fogaim összeakadnak (ezt nagyon gyakran álmodom, mindenféle más álmomban is előjön). Miközben próbálom kiakasztani az állkapcsom, hogy minden helyrekerüljön, érzem, hogy mozog az egyik fogam. Azután már direkt csinálom, tudjátok, amikor ilyen önkéntelen mozdulataitok vannak, pl. körömrágás. Én önkéntelenül összeakasztom a fogaimat és mikor szétszedem érzem, hogy az egyik mozog. Ilyenkor mindig jeges félelem van bennem, el kéne menni fogorvoshoz... Ma éjszaka azonban, életemben először kiesett ez a fogam. Addig rángattam, addig piszkáltam míg kiszakadt a helyéről. Éreztem a vért a számban, és a tenyerembe köptem a fogam.
Itt pedig felébredtem, mert annyira megijedtem...
A macskák is visszatérő motívumok az álmaimban. Sokszor álmodom azt, hogy a semmiből hirtelen felbukkan az a cicusom, akit 3 éve vesztettem el, 8 éves korában, és nagyon nagyon szerettem. Volt, hogy beszélt hozzám, nem emlékszem mit. De többnyire csak ott volt, és megint szeretgettem.
Vélemények?
ps: Utána olvastam, hogy mit jelent a kihulló fog meg a macskák, mégsem tudom értelmezni az álmaimat... Jó lenne valami jobban hozzáértő ember segítsége. :)
Az ilyen álmok megfejtéséhez asszociálni kell. Például szerinted minek az allegorikus képe lehet a macska, nem hinném, hogy archetípus lenne.
Amit le lehet szűrni az első álomból az az, hogy Te egy békés helyen vagy, kint viszont ítélet idő készülődik, és állatok próbálnak bejönni, amik közül valamelyiket felismered, be is hozod. Lehet a mostani környezetedben vannak olyanok, akik a segítségedre vágynak, az is lehet, hogy az élet különböző részein Te szorulsz segítségre, tehát a macskák ebben az értelembe lehetnek bizonyos jellemzőid, életed különböző területei. Itt én össze tudnám kötni a fogas álommal. A fogas álmok általában a sexuális vonzerő elvesztéséről szólnak.
Az előző álmodban ott volt a párod macskája, aki nem volt bent a lakásban, úgy kellett behoznod...
Nem szeretném tovább fejtegetni, nem ismerlek, és sok minden nem derül ki pontosan a leírtakból.
pl.:
Milyen érzés azokat az átlagos dolgokat csinálni?
Milyen érzés, amikor felismered az ismerős állatokat?
Hogyan viszonyulsz a betegnek tűnő macskákhoz?
Fogasnál:
Ismerős emberekkel beszélsz?
Ezek jutottak eszembe hirtelen.
Egyetértek az előttem szólóval....egy kis kiegészítés...
A foggal kapcsolatban....lehet, hogy zajlik valami a környezetedben, aminek nem tulajdonítasz tudatosan figyelmet, de a tudatalattid attól fél, hogy valami nincs rendben és lehet, hogy mire felfognád már túl késő lesz....
mondjuk ez egy kicsit brute force egy az egyben elemzés, de lehet, hogy pl itt ez egyszerűség célravezető....de lehet, hogy nem....meg az asszociációktól is függ minden....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!