Mit jelenthetnek ezek az álmok?
Évekig (pontosan 3 évig), pár hetente azt álmodtam, hogy egy nagyon ijesztő helyen kell átjutnom, a helyszín mindig ugyan az volt, mindig ugyan arra helyre jutottam el, mindig minden ugyan úgy történt kivéve a probálkozásaim az átjutásra. Ez egy labirintus volt majdnem felülnézetből, volt egy vastag kötél egyik oldalból a másikba amire egy piros póló volt rá akasztva, és egy ijesztő öregember mászkált és megprobált elkapni. Sose jutottam át és mindig mikor meghaltam volna felébredtem. Még annyi, hogy én a labirintus falainak a tetején voltam szóval amúgy simán átsétálhattam volna a beton falak tetején csak, hogy az az öregember mászta a falakat is.
Na most kb 4 hónapja viszont sikerült az álmomban átjutni, de tudtam, hogy álmodok végül a kötél segítségével jutottam át (többször is próbáltam azzal de akkor jött össze csak) majd elkezdtem futni és egy háztömb mögé kerültem, ahol volt egy csatorna, tudjátok az a kerek fedelű. És valamiért olyan gondolat jött álmomban, hogy oda nekem muszáj leugorjak mert az a kiút. Beleugrottam de folyamat újrajátszódott az ahogy beleugrok, zuhanok picit és ujra ugrok, ez folyamat játszódott újra és újra mígnem felriadtam.
Azóta se álmodtam erről, viszont sokat eszembe jut. És nagyon érdekelne ezeket mégis miért álmodtam.
Hű, de érdekes álom!!! A pszichológusod imádná!!! Álmoskönyvnek nézz utána neten vagy könyvtárban, sok jelet megtalálsz ott!
Amúgy a menekülés, az esés és a repülés a három alapvető álom, amelyről az állatok és az újszülöttek is álmodnak, ahogy mindenki más is, a legtermészetesebb élőlényi álmok, ennyiben tudok segíteni, amúgy legjobban tényleg vagy te magad tudod azonosítani a tudatalattid jeleit, vagy a pszichológusod, aki már megismert téged vagy feltesz neked olyan kérdéseket, mint pl. te mit gondolsz, pl. ki lehetett az öreg ember? Kire emlékeztet téged? Talán saját magad kivetülése...? Vagy valaki más, akit ismersz?
Nagyon nehéz konkrét választ adni a kérdésedre anélkül, hogy behatóbban ismernénk téged, szóval te tudhatod, az Álmoskönyv vagy a pszichológusod. Az enyém imádta, ha azt mondtam, hogy milyen érdekeset álmodtam, sőt, mindig papírt és írószert is kerített, hogy felírja!
Nekem is voltak ilyen nagyon izgalmas álmaim, sőt, én raktam is egy füzetet írószerrel az ágyam mellé, hogy felírjam, ha valamit álmodok rögtön ébredés után, de jó ideje már nem emlékszem az álmaimra, sajnos vagy szerencsére, talán jobban alszom, mióta terápián voltam. Neked is ajánlom!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!