Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Alvásparalízis vagy álom volt...

Alvásparalízis vagy álom volt és mit jelenthetett?

Figyelt kérdés

Egyik éjszaka felébredtem, és azt láttam hogy a jobb lábam a levegőbe emelkedett. Visszafeküdtem, és körül akartam nézni, de hirtelen csak korlátozottan tudtam felemelni a fejem és kinyitni a szemem. Azt láttam hogy áll valaki az ágyam mellett. A szempilláimon keresztül láttam, hogy egy vékony, indián stílusú alak volt. Amikor ezt alakot megláttam szaporán kezdtem venni a levegőt, és olyan hangosan sípolt a fülem, mintha egyenesen az agyamból jött volna a hang. Szinte azonnal dobokat és kántálás szerű éneklést kezdtem el hallani egy fura nyelven. Betojtam, szóval visszafeküdtem, becsuktam a szemem, és könyörögtem hogy gyorsan aludjak vissza, ami meg is történt. Ezelőtt soha nem történt velem ilyesmi, pdig rémálmokon nőttem fel, és alvásparalízisem is volt egy pár ez előtt az eset előtt, de ez nem olyannak hatott.

Jó lenne ha valaki tudna egy értelmes választ adni, mert általában nem foglalkozok ezekkel a dolgokkal, nem vagyok egy hű de spirituális ember, konkrétan 2 van amit szerintem sosem fogok elfelejteni, ez az egyik. Úgy érzem erre választ kell találnom, mert a másikat már sikerült megfejtenem. Előre is köszönöm a válaszokat.



2023. jan. 30. 13:18
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Pedig alvásparalízis volt.

“Túlcsordult álom”

2023. jan. 30. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim válasza:
100%
Szerintem is alvásparalízis
2023. jan. 31. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
56%
Alvásparalízis az amikor kinyitod a szemed, tudatodnál vagy de nem tudsz megmozdulni. Mintha lebénultál volna. Nagyon kellemetlen érzés, de pár másodperc múlva visszajössz. Általában túl hamar eszméltél, de a lelked még nem érkezett meg rendesen a testedbe.
2023. jan. 31. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat.

3. Tudom, sokat olvastam után, de eszembe jutott még valami, amit eddig teljesen elfelejtettem. Azért nem go doltam hogy alvásparalízis, mert egyszrészt minimálisan de tudtam mozogni, másrészt amikor megláttam a lábam, lehúztam róla a takarót. Akkor mégiscsak álom, vagy ilyen van?

2023. febr. 1. 01:09
 5/8 anonim ***** válasza:
56%
Olyan mértékben tudod mozgatni magad, amilyen mértékben visszatért a lelked, de ha előbb ébredsz, akkor van az hogy nem tudsz megmozdulni, de szó szerint, ez a klasszikus alvásparalízis. Ha mozgatni tudod magad, akkor már nagyjából itt vagy.
2023. febr. 1. 01:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
65%
Félálomban is lehettél, nekem is előfordult hogy ébredéskor még futott a film, elképzelhető hogy valami ilyesmi történt, ezzel egyidejűleg akár részleges paralízised is lehetett. Csak találgatunk.
2023. febr. 1. 01:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Nem a lelked tér vissza…atyaisten.

Az agyának azon része nem “kapcsol be” ami koordinálja a mozgást.

Alvás közben kikapcsolja az agy azt a területet ami a mozgásért felel.

2023. febr. 1. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm az értelmes válaszokat, így már megnyugodtam hogy nem valami sámám akart megbuherálni 😂
2023. febr. 3. 11:09

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!