A macskám halála után álmodtam vele, sokkal másabb álom volt, mint a többi álom, olyan volt mint egy hely, ahol ott voltam vele, azóta emlékszem minden részletére, mi lehetett ez?
2 éve, hogy elhunyt a macskám, akivel nagyon szerettük egymást, nagyon nagy volt közöttük, fizikai fájdalmat éreztem, amikor elaltatták.
Aznap este pedig vele álmodtam, egy olyan helyen volt, ami egy erdős hely, egy fatornácon állt, viszont nem volt égbolt, hanem csak ilyen aranyszerű fények az ég helyén, illetve alapvetően aranyszerű volt az egész helynek a jellege, nem azok a színek voltak, amik ebben a világban, hanem aranyszerűen.
Nem voltak hangok, se szél, egy végtelenül nyugott érzés volt "ott lenni", most is ha visszagondolok rá, teljesen feltudom idézni az egészet, az érzést is, a csendet is ami ott volt.
Alapvetően nem szoktam emlékezni az álmaimra, még akkor se ha kellemesek, vagy egy olyan dolgot álmodok meg, amire vágyom a valóságban, de erre teljesen emlékszem úgy mintha ott lettem volna, teljesen más érzés volt mint egy álom, sőt más rá visszagondolni mint egy nyaralásra, ennek szó szerint minden részletét visszatudom idézni, a hangoktól, az érzéstől, a fényektől kezdve mindent, pedig már 2 éve történt.
Nem irtad le mit csinált ő, pedig csak ezért olvastam el a kérdésedet.
Az ex macskád invitált meg oda téged, amit a spirituális segitője jónak itélt meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!