Ez a folytatásos álom mégis mi? Azóta úgy érzem, hogy még egy alkalom és meghalok.

Sziasztok!

Először is kezdeném azzal, hogy mindenkinek megadom a tiszteletet, így kérem, más is tegyen így velem. Ne vicceskedjen és bunkózzon senki a kérdésem alá.

Én úgy gondolom, létezhet természetfeletti. Azonban az álmok nekem mindig is csak álmok voltak, azokkal én nem tudok mit kezdeni. Egyetlen egyszer volt olyan álmom, amikor képkockáról képkockára jósoltam meg, hogy mi fog történni (az egy dolog, hogy ugyanabban a ruhában voltam, de az már hűha volt, amikor ugyanazokkal a szavakkal odahívott apám nevelőapja, aztán adott ezer forintot). Ha álmodnék lottószámokat, kipróbálnám, de addig nem hiszem el, míg nem lesz belőle valami. Az alábbi álmom pedig nagyon abszurd, én is tudom, de az emlékre már ébren is frászt kapok.

Először úgy kezdődött, hogy az éppen kihalt lépcsőházban jöttem felfelé, és különös jelenlétet éreztem, és mintha mozgást is alább, de látni nem láttam senkit és semmit. Nyugtalanító volt, besiettem a lakásba. Utána olyan volt, hogy vásárolni mentem, fényes nappal volt, ott is éreztem, és valami sötétet, de alakosat láttam egy pillanatra. Legközelebb már túlvoltam azon, hogy feljövök a lépcsőn, már a lakásban voltam, és ismét előjött ez a nagyon rossz érzés. Kinéztem a kukucskálón, és valamiféle mozgás után egy fekete hajú lány-fiatal nő jelent meg az ajtó előtt. Az arcát így nem láttam, lefelé tekintett. Azonnal hevesen vert a szívem, és bár tudtam, hogy bezártam az ajtót, kétszer is ellenőriztem nagyon halkan, mintha nem lennék otthon. Lélegzetet se mertem venni. Féltem ott lenni, és beljebb se mertem menni. Következő alkalommal, és ez volt a friss keddi álmom: este is volt, éjszaka is volt, több órának éltem át. Mindegy, hova mentem, nemhogy éreztem, már megjelent előttem, többször is. Amikor este ébren voltam. Aztán az éjszaka közepén felébredtem (álmomban). Közel állt, nézett, és már mosolygott is, és mint aki várakozik. Halványan láttam az arcát a sötétben. Közelebb és közelebb bátorkodott. Mint aki mindig ott van velem, akár látható, akár nem. Mint aki-ami lépésről lépésre halad. Nagyon féltem. Csak a nappali és az én szobám van, mégis valamiféle köztes, fehér szobába futottam be, kikerülve őt, és bezártam a szintén fehér ajtót. Ott egyedül voltam, de akkor részéről haragos, elégedetlen mozgolódást hallottam-éreztem, és tudtam, ott van a másik oldalon.

Ezután ténylegesen felébredtem, és napok teltek el, de azóta is hatalmába kerít az álom intenzív hatása. Egyre közelebb és közelebb került az elmúlt néhány hétben. Amilyen abszurd az egész, olyan komolyan úgy érzem, hogy még egy ilyen találkozás ennél is közelebbről és meghalok, pedig vajmi kevés esély van erre.