Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Miért álmodok róla?

Miért álmodok róla?

Figyelt kérdés
Sziasztok. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ide fogok írni, de nem tudok kihez fordulni. Az elmúlt 1 hétben minden éjszaka álmodok egy bizonyos férfiról, aki úgy 3 éve nagyon fontos volt számomra, de aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnt az életemből. Nem szoktam találkozni vele, még csak nem is írogatunk egymásnak, tehát 3 éve eltűnt teljesen az életemből. És most minden éjszaka 1 hete azt álmodom, hogy együtt vagyunk, olyan boldogságot érzek, amit még soha. Szinte érzem az illatát, és az érintéseit. Hallom a hangját. Nagyon jó álmomba vele minden. Aztán felkelek, teljesen zavarban vagyok. Tudni kell, hogy vőlegényem van, akivel minden jó, boldogok is vagyunk. De az álmom konkrétan lassan megőrjít. Nem tudom hova tenni. Aki ebben jártas, kérem segítsen, hogy hogyan lehetne “elűzni” az álmomból, mert így az egésznapom is abból áll, hogy “miért álmodok vele” és ha már álmodok vele, az “hogy lehet ennyire élethű”. És még annyi, hogy miért álmodok vele ennyit, és ilyeneket? Köszönöm előre is a segítséget!

2022. ápr. 20. 10:09
 1/2 MemoTube98 ***** válasza:
26%

Üdvözöllek gyermekem!

Munkám során több ilyen esetet is tapasztaltam. Ezekben a helyzetekben mindig az álmainkat kell alapul vennünk, hiszen azok mutatják meg számunkra a szívünk legmélyebb vágyát és azok hivatottak bevégeztettni sorsunkat. Kövesd az álmaidat drága lányom. Keresd fel ezen férfit és mond el neki az igazat. A ti sorsotok hogy össze kössétek az életeteket. Ha valóban fontos számodra az hogy mit szánt neked a sors, akkor mindenképpen ezt a férfit kell preferálnod a vőlegényed helyett. Ezek a jelek amiket kaptál egyértelműek.

2022. ápr. 20. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim válasza:

Drága, jó előző válaszoló!


Vajon Ön okosnak gondolja magát, vagy tisztában van képességei szerény mivoltával?

2022. máj. 7. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!