Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Miért lehet, hogy ő volt az...

Miért lehet, hogy ő volt az álmom főszereplője?

Figyelt kérdés

Álmomban egy korábbi, be nem teljesült szerelmemmel álmodtam, akivel több mint 1 éve nincs köztünk semmilyen kontakt.

Azóta megismertem egy új férfit aki nagy hatással volt rám, de vele szintén nem alakult ki semmi,új párja is lett, megviselt, de ennek is legalább fél éve. A napokban mégis reagált a közösségi médiában egy posztomra, ami felkavart, elalvás előtt is ezen járt az agyam.

Ennek ellenére álmomban a korábbi szerelmem jelent meg, bár egyáltalán nem suliból ismerjük egymást, most mégis olyan volt mintha egy egyetemi vegzős évben lennénk. Először azt hittem meghalt, aztán kiderült hogy ez téves infó volt és az épületben össze is futottunk, beszéltünk. Én nagyon örültem annak, hogy újra látom és hogy jól van, úgy tűnt, ő is régóta szeretett volna velem beszélni. Mivel vegzős jellegű volt a körítés, a beszélgetésünk is kicsit búcsúzós jellegű volt, kinek milyen jövőbeli céljai vannak, hova megy, vagy maradna, ilyesmik. Aztán valahol felébredtem.


Nagyon fura volt őt újra látni az álmomban, főleg így, hogy a frissebb ismertségen járt előtte az agyam. Szerintetek ez miért lehetett?


2021. okt. 11. 10:27
 1/3 anonim ***** válasza:
46%
Az agyad a gondolataidat rendszerezi amíg alszol, ebbe beletartoznak a tudatalatti gondolatok is. Többet ebbe felesleges beleképzelni.
2021. okt. 11. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Kb ja. Jól mondja.

Lezáratlannak érezhetsz pár dolgot az exszel de ennyi, az agyad lefuttatja az ideális jelenetet.

Megvolt, másként álomként.


Emiatt fura/furább lenne rá írni, de ahogy érzed.

2021. okt. 12. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

Nem is gondoltam olyasmire, hogy "biztos ő is rám gondolt, ez egy jel, rá kéne írni" stb., csak meglepett, hogy miért pont az ő személyét vehette elő az agyam/tudatalattim egy másik férfival kapcsolatos élményre.

Valószínű tényleg volt még néhány lezáratlan gondolatom, élményem a régi ex-el, esetleg párhuzam a két kapcsolat jellege között, amire tudatosan nem gondoltam. Talán most a helyére kerültek.

2021. okt. 12. 10:12

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!