Honnan tudom, hogy csak álom volt, vagy emlék előző életemből?
Volt egy nagyon élénk álmom, ami lelkileg nagy hatással volt rám. Én sem úgy néztem ki, mint én, az embereket nem ismertem, illetve egy emberről tudtam, hogy ő kicsoda, de vele biztos vagyok benne, hogy előző életemben találkoztam. Mindenkinek az arca idegen volt.
Persze tudom, hogy ha látok az utcán valakit, annak az arcát elraktározza az arcom.
Az álmom cselekménye pedig olyan volt, amire sose gondoltam. Egyes elemei benne lehettek, mert gondoltam rá a napokban, de a fő sztorit sehogy se értem.
Segítenem kellett valakinek, ezért át kellett vágnunk több embert, meg akartuk őket lopni, de közbe valakivel összejöttem és miután kiraboltuk őket, az a valaki követett engem én meg menekültem előle.
Persze ez sokkal-sokkal részletesebben volt az álmomba és szerintem az egészre emlékszek.
A rendes válaszokat köszönöm, de ha trollkodnál csak, akkor legalább valami furfangosat, köszi!
Az álmok azok csak álmok. Sok apró részletből össze rakott kis filmek, és ezek a részletek lehetnek régi traumák, régi események/emlékek/gondolatok vagy újak is.
Szóval pont ezért nem érdemes az álmoknak túl sok jelentőséget tulajdonítani.
Foglalam sincs, én meg a saját álmaim mondanivalóját is nehezen értem, nemhogy más álmait
Ahhoz ismernem kéne az eletkorulmenyeidet meg szinte minden tudom kéne rólad hogy tudjam mit miért üzen az álom
Saját amimat is elég nehezen fejtem meg
Az biztos hogy az álomban minden szimbólum és mindent te vagy
És az alomalakok se emberek hiába ember kinezetuek hanem szimbólumok ők is
Ezért nehéz az álomfejtés
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!