Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Ahogy a lelkész is mondta,...

Ahogy a lelkész is mondta, megkisertett valami?

Figyelt kérdés

Elhunyt a párom. Sokat beszélek hozzá. Azt mondta a lelkész, hogy ha válaszolna kezdjek el imádkozni mert a gonosz kísért. Nincs üzengetés a világok között.

Este alvás előtt kértem őt (a páromat), hogy látogasson meg álmomban.

Azt álmodtam, hogy a város amiben éltünk szürke ködbe borult, sötét. És folyamatosan menekülök valami elől, a lakásunkba próbáltam futni. A kapukód beírása előtt kiestem a testemből és láttam, hogy kétségbe esetten próbálom beírni a kódot. Sikítottam. Végre be tudtam menni. Majd az üvegajtón keresztül láttam, hogy egy fiatal ember is egy kislánnyal menekül és kérlelt, hogy engedje be. De annyira gyanús volt és féltem, hogy nem engedtem csak ha mond valamit, amiből tudom, hogy itt lakik. De úgy féltem, hogy felébredtem. Olyan volt mintha a kísértést nem engedtem volna be. Szerintetek? Van ennek az álomnak valami más jelentése? Ezt mind úgy álmodtam, hogy nyugtatót szedek. Egykor ébredtem meg. Majd 5ig visszaaludtam.



2021. máj. 3. 06:14
1 2
 1/13 LeonScottKennedy ***** válasza:
48%
Csak egy rémálom. Nem létezik túlvilág, szellemek, meg ilyesmik, szóval nem kell félni.
2021. máj. 3. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
89%

a lelkeszek ezt mas szemszogbol latjak mint a vilagi emberek, pszichologusok.

nem azert latod a parod almodban mert megkisertenek, hanem azert mert gyaszolsz, es meg nem tudtad elengedni ot.

ha szeretnel, elmehetsz gyaszterapeutahoz, lehet segiteni fog, ha ugy erzed nem tudsz vele egyedul megbirkozni

2021. máj. 3. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
88%

Isten nyugtassa elhunyt párodat.

---

"Azt mondta a lelkész, hogy ha válaszolna kezdjek el imádkozni mert a gonosz kísért. Nincs üzengetés a világok között." Akivel beszéltél, az nem lelkész a szó nemes értelmében, hanem egy jól idomított papapgáj, aki hosszú szövegeket (jelen esetben dogmákat) tud visszamondani.

---

Magad részéről mennyire tartod tudatosnak ezen álmodat? Megtörtént veled, vagy be tudtál avatkozni az eseményekbe akaratlagosan?


Az álmaid ill. a gyógyszerhasználat miatt érdemes lenne egy képzett és számodra hiteles pszichológust felkeresned.

2021. máj. 3. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm az együttérző szavakat. Minden reggel azzal kelek, hogy végig gondolom, hogy mi történt vele. Nem akarom elhinni. Annyi minden állt még előttünk.


Azóta minden este szeretnék vele álmodni. Kétszer sikerült is. De sose beszélgettünk csak együtt voltunk és boldogok.

Tegnap este is beszéltem hozzá. Kértem az Istent, hogy engedje meg, hogy az álmomba tudjak vele beszélgetni. És erre ez történt. Nagyon Felzaklatott a dolog.


Az álmom nem volt tudatos a választás pontjáig. Én nem akartam beengedni az idegent a kislánnyal. Mintha éreztem volna, hogy rosszak. Mikor felkeltem oldalra néztem és eszembe jutott, hogy az ilyen zihálós álmoknál a párom mindig felkeltett. Már soha többet nem fog... Nem tudom, hogy a rossz kinézetű, vállig erő hajú fiatal férfi és a koszos kislány kik lehettek.


Amióta nyugtatót szedek sose ébredtem meg eddig. (5 napja) Ez is érdekes számomra. Hiszen az ilyen álmok és megébredések elkerülésére is szedem.

2021. máj. 3. 10:20
 5/13 Raechter ***** válasza:
60%
A párod követheti az életed, ha úgy dönt hogy még nem szeretne ujjá születni, de nem tudsz magad kommunikálni vele. Nyugodjék békében.
2021. máj. 3. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%

en nem vagyok se hivo, se spiritualis, ellenbena pszichologia erdekel. az almainkban azokat az informaciokat dolgozzuk fel, amiket a nap folyaman szerzunk. mivel teged egy hatalmas trauma ert, nem csoda ha a gondolataid a ferjed korul forognak nappal es almodban egyarant.

ha hivo vagy (gondolom igen mert paphoz fordultal segitsegert), akkor kerd meg Istent, hogy o segitsen, hogy a gyaszodon tul tudj lepni idovel, es hogy a ferjed nyugodni tudjon. ez talan teged is megnyugtatna, es nem is lenne “kisertes”.

2021. máj. 3. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
Lelkészre ne hallgass. Attól hogy beszélni próbálsz a pároddal nem fog semmiféle gonosz kísérteni. Persze hogy rémálmaid vannak, hiszen a párunk elvesztése nagy trauma és még nem dolgoztad fel. Legjobb lenne ha elmennél szakemberhez, nem lelkészhez mert ő nem fog tudni segíteni hanem pszichológushoz.
2021. máj. 6. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%

A lelkész bizonyosan nem akart semmi rosszat, de szerintem kicsit túldramatizálta a dolgot. Ez nem a Sátán műve. Ezek csak rémálmok, amiket okozhat a tramua amin ámentél, és ha ehhez hozzá adjuk a stresszt és ha még ehhez hozzá jön, hogy gyógyszereket szedsz amihez gondolom nem voltál hozzá szokva párod elvesztése előtt, akkor kicsit sem meglepő, hogy rémálmaid vannak.


Bár a problémád gyökere nem természetfeletti, hanem lelki dolog, én mégis azt javaslom, kérd imádságban az Urat, hogy adjon neked erőt, hogy fel tudd dolgozni a történteket és át tudd vészelni ezt az igen nehéz időszakot.


Persze mindig ott a lehetőség, hogy beszélj egy pszichiáterrel is.

2021. máj. 6. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:

A rossz álmot okozhatták a nyugtatók, sajnos némelyiknek lehet ilyen hatása.

Régóta foglalkozom álmokkal.

Ez az álom, én úgy gondolom, azt mutatja, hogy megijeszt téged (érthetően) a jelenlegi helyzet, hogy a párod nélkül, az ő védelme nélkül kell helytállnod most egy ideig. Vannak a világban veszélyek, kétes, gonosz dolgok, ezeket próbálod kizárni. Próbálsz védekezni a bizonytalanság elől. A férfi én szerintem a jelenlegi élethelyzeted árnyoldalait jelenítette meg, a kislány pedig te magad voltál. Nem akarod "beengedni", elfogadni ezt a helyzetet, de persze valahol tudod, hogy szembe kellene nézni vele. A kislány pedig, ha belegondolsz, egyértelmű, hogy te voltál.


Semmiféle gonosz dolog nem fog történni, ha próbálsz olyan módon kapcsolatot tartani a pároddal, hogy beszélsz hozzá. Lehet, hogy fogsz kapni jeleket. Az álmok nem mindig jönnek azonnal és ha jönnek is, változnak, úgy, ahogyan változnak az érzéseid is, idővel.

A legjobb amit most tehetsz, hogy keresed a társaságot, azokét, akikkel jól érzed magad. Ne hagyd, hogy nagyon rádtelepedjenek a félelmek, negatív gondolatok, gyötrődések.

Esetleg a régebbi zihálós álmaidról ha írnál, talán segithetne jobban átlátni a dolgokat.

Sajnálom.

Kitartást kívánok.

2021. máj. 22. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Egyébként semmi rosszat nem jelent, ha valamilyen formában választ kapsz. Inkább megnyugtató lesz. Én kaptam üzenetet több elhunyt szerettemtöl is, legcsodásabb eseteim közt tartom számon ezeket :)

Megnyugtatták a lelkemet.

2021. máj. 22. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!