Miért álmodhattam ezt és mi lehet ennek az álomnak a mögöttes tanulsága vagy tartalma?

Az álom:

"Az álmom úgy kezdődött, hogy a Fehéragyar és a Vadon szava című könyvek és filmekhez hasonló tájon vándorolok egy útitársammal akinek a nevére már nem emlékszem, de arra emlékszem, hogy tőlem idősebb ötvenéves és őszes hajú férfi volt az útitárs. Szóval egy Kanadához és Alaszkához hasonló örökzöld, fenyőerdős és hegycsúcsokkal övezett vidéken vándorolunk ketten, én és idősebb útitársam akinek nem tudom a nevét.

Állítólag a megegyezésünk szerint azért vándorlunk erre a vidékre, hogy az öreg indiánnal találkozzunk a farönkháznál, aki megmutatja nekünk a ház körül azt a környéket és vidéket, ahol prémes állatokra vadászhatunk én és a társam. Az évszak amiben vagyunk, nyár vége és ősz eleje, de még minden jórészt zöld.

Szóval ebben az évszakban érünk a faházhoz. Ezt a faházat úgy kell elképzelni mint egy olyan igazi északi autentikus rönkből épült házat és egy nagy helységből áll az egész. Nincsenek külön szobák, csak két fekhely van benne, egy kisebb szekrény, egy asztal, két szék, egy tűzhely és talán egy fürdődézsa. Kb. ezekre a berendezési tárgyakra emlékszem.

Ötven hatvan méterre ettől a háztól pedig van még egy régebbi kis ház ami viszont jóval kisebb és egyszemélyes. Erre úgy emlékszem, hogy az az öreg indiáné, így mondta az útitárs.

Odaérünk a nagyobbik házba. Lepakolunk, berendezkedünk az útitárssal mire nem sokára megérkezik az öreg indián akit az útitársam ismer régebbről. Elmondja nekünk az ősz indián aki már olyan 70-év körüli idős lehet, hogy nyugodtan vadászhatunk itt ezen a vidéken kedvünkre mert itt sok a prémes állat és találhatunk itt kedvünkre. Szívesen megosztja velünk az ősei és az ő vadászterületét, de egy kitételt tesz, ha hidegre fordul az idő azonnal hajuk abba a vadászatot és húzódjunk be a házba, amíg ő vissza nem tér.

Az idős indián nevére is emlékszem, Jáku néven mutatkozott be nekem. Barátságosan abban maradtunk, hogy így szólíthatom.

Miután ezt megbeszéltük Jáku elment, mi pedig elkezdtük a vadászatot az útitárssal a prémes, szőrmés állatokra: nyúlra, mókusra, hódra, nyércre, nyestre és ilyesmi állatokra, a prémükért.

Egy idő múlva a vadászat során az útitársam megváltozott. Mintha zavarodottá vált volna, és egyre jobban elborította a birtoklási vágy, egyre több és több prémet akart a gyors meggazdagodás reményében. Végig éreztem rajta, hogy zavart, elborította az anyagi javak hajhászásának a vágya a prémes állatban gazdag vadászterület miatt.

Mire egyik nap az ötletétől vezérelve az útitárs megpróbált befolyásolni, hogy menjek vele északra a rénszarvas vadászat miatt, mert ott van csak igazán sok vad, nagy zsákmány és prém. Mire mondtam neki, hogy nem megyek mert hamarosan itt a tél és különben is az öreg indián megfogadtatta velünk, hogy ne hagyjuk el a kunyhó környékét és itt vadásszunk amíg vissza nem tér. Ekkor már deresek voltak a fák, és a tájat ezüstösen-szürkésen borította a hó, és a leheletünk is látszott már kinn a hidegben.

Erre azt mondta, hogy ne hallgassak a bugris indiánra és menjek vele északra, de én ellenkeztem. Összevesztünk, megsértődött, és az útitársam egy nap, reggel, se szó se beszéd nélkül eltűnt. Elment és ott hagyott engem egyedül, egymagam a kunyhóban, de ekkor már jócskán télire fordult az idő és hideg lett. Ott vártam az indiánt, egyedül a házban, prémek nélkül, mert az úti társam mindent magával vitt. Talán csak egy két csúnyább, kopottabb állatbőrt hagyott ott nekem. Szóval az értéktelent, de nem éreztem magam szomorúnak, úgy érzetem, hogy erkölcsileg becsületesen és jól döntöttem, hogy maradtam. Nem voltam szomorú e amiatt, és nem éreztem magam vesztesnek.

Így vártam a házban és arra emlékszem, hogy meleget tudtam csinálni magamnak, mert jó meleg volt a fa házban álmomban.

Egyszer csak, egy nap, az öreg indián, Jákú, visszatért de nem egyedül. Vele jött a fia is aki olyan 40 év körüli lehetett, akit Rú -nak hívtak így mutatkozott be, a fia felesége aki olyan 36-38 évesnek látszott és akinek a neve Inin volt, és a három gyermekük, két fiú és egy kislány. A két fiú 10 illetve 12 éves forma volt és nem tudom a nevüket. A kislányuknak Inu a neve és olyan 5-6 éves forma lehetett.

Az öreg indián megkérdezte, hogy miért vagyok csak egyedül itt. Hol a másik? Mondtam neki, hogy itt hagyott a társ. Erre csak a homlokát ráncolta és a fejét csóválta és azt válaszolta, hogy tudja mi szokott történni a fehér emberrel hogyha köd száll a tudatára és elborul a birtoklási vágya. Mondta, hogy én ne búsuljak a társam miatt én nem tehetek semmiről. Tudja milyen az amikor a fehér embert zavarba hozzák az anyagi javak, a birtoklási vágy és a sóvárgás a pénz után, és mondta, hogy nem érti a fehér ember viszonyát az anyagi javakhoz és a pénzhez (vagyis én úgy láttam, pont jól érti Jákú ezen megborult gondolkodásmód belső lelki világát):

Ő neki nem kell pénz, egy marék papír, mégis mindene megvan és nagyon gazdag. Ha pénzre van szüksége, hogy a fehér embertől vegyen valami eszközt amire szüksége van az életéhez, temérdek pénzt tud szerezni a prémek eladásával, és áldottnak érzi magát, mert sokkal szebb az ha fut a nyúl, repül a madár, szalad a róka, vagy szökken a szarvas mintha egy marék papírrá válna mindezt a környezetet ami körülveszi.

Ez a sok állat, ami szalad és repül, mégis mind az övé, megajándékozta őt vele a gondviselés, a szellemvilág és az ősei, és csak annyit vesz el amennyi éppen szükséges neki és a családjának: tehát nem szűkölködik, jól él, és ezt nevezhetjük csodálatosan jó, áldott és mesés gazdagságnak is, papírfecnik és pénz nélkül, szabadon, az isten csodálatos szabad ege alatt, és azzal oszthatja meg ezt akivel csak akarja. Például velem is.

Ennek a beszédnek feleletként nem tudtam sem nemet és sem igent mondani álmomban, csak egy olyan szívmelengető és szép érzés fogott el ekkor amit nem lehet szavakkal elmondani.

Kérdeztem később tőle, hogy mi van olyankor, ha ugyan arra a vadászhelyre több család érkezik vadászni:

Azt mondta, hogy olyankor megegyeznek a gondviselés, a szellemek és az ősök szellemében és így el tudják dönteni, hogy ki maradjon ott és ki menjen tovább egy másik helyre, vagy ha sok a vad és jut bőven mindenkinek belőle akkor egyesülnek és együtt vadásznak tovább. Így könnyítve egymás dolgát és egymás életét. Ilyenkor a vadászat után szórakoztatják egymást, történeteket mesélnek, régi eseményeket beszélnek meg, meg tervezik a jövőt és szertartás szerűen jó ízűen esznek egymás társaságában.

Mondta még, az öreg indián, az ősz Jákú, hogy nagyon hálás mind azért amit az élettől kapott, mert ő nem ismerhette a fizikai életben élő nagyapját, viszont az ő unokái megismerhették őt még a földi életébe, és jól tudja, hogy ő (Jákú) idős, és több van neki már hátra mint előre. Ezért jóval több időt jár el most már meditálni, lélekben a túlvilágra utazni és találkozni a szellemvilággal és az őseivel, köztük a szellemi a nagyapjával is, mert tudja, hogy ez az élet rendje és természete, és így van jól, és nem fél a haláltól. Bátran várja az idejét és utazik tovább őseihez, ha a gondviselés elhozza számára azt az időt.

Amíg viszont feladatott, tanácsot és megbízást adnak neki a meditatív-lelki útjai során a szellemek és az ősök lelkei, a család, a közösség, a törzs és a népe számára, addig vissza kell jönnie, és visszatér, a legjobb tudása szerint teljesíteni azokat, az unokái, a családja, a közösség és a törzs miatt, a szeretet és a gondviselés jó útján való járásának érdekében, a természet ősi rendje szerint.

Ha visszahívják innen, boldogan és megnyugodva, hálával, tér vissza ősei szellemeihez a túlvilágra, mert teljesítette a gondviselés feladatait amivel megbízták.

Ekkor a beszélgetésünk során azt mondta, hogy ő náluk a neveket nem szabad egymás jelenlétében papírra, fára, kőre, bőrre, földre, vagy bármi másra le írni, mert az balszerencsét, betegséget és szerencsétlenebb esetben halált hozhat a név viselőjére. Ezért nagyon vigyázzak a nevek leírásával. Kellő körültekintéssel és odafigyeléssel kezeljem ezt.

Az elhunytak nevét sem szabad egymás jelenlétében leírni, mert az visszahívja az elhunyt lelket a túlvilágról, nem hagyja nyugodni, és kísérteni fogja a név leíróját és a jelenlévőt, vagy a jelenlévőket. Vagyis akik még látták az elhunyt lélek nevének a leírását.

Ezért készítenek ők, az elhunytak nevének emléke számára, temetéskor, állat ábrázolású totemoszlopokat. Tehát az elhunyt nevének totem állatát faragják meg fejfának. Ők így emlékeznek, és ezzel nem háborgatják az elhunyt lelkének békés nyugvását, és a természet és a gondviselés, a jó útjának örök rendjét.

Ez után a beszéd után hatalmas és mély tisztelet érzése fogott el az álomban.

Szinte leírhatatlan ahogy átjárt mindent ez a mérhetetlen nagy tisztelet érzés köztünk, oda és vissza, én tőlem az indián felé és az indián felől én felém.

Éreztem, hogy tiszteletet kapok az indián felől azzal, hogy méltónak talál, hogy ilyen mélységű hagyományokat és misztikumokat oszt meg velem az övéből. Ezt megérezvén és felfogván, lelki síkon, pedig óriási és végtelen energiájú tiszteletre sarkalt a lelkemben, az idős indián felé.

Olyan volt, mintha egyé váltunk volna egy pillanatra a teremtésben, és az elemi rendben: én értettem őt, ő értett engem, szavak nélkül, gondolat és lélek szintjén. Láttuk egymás lelkét: tisztán, tökéletes valójában, teljességében. Leírhatatlan.

Azután behívott az egyszemélyes kis házba és megmutatta a falat. Ő csak a fehér ember cikkeinek és újság írásainak a falának hívta, mert tele volt aggatva a népéről és a törzséről a fehér ember által írt újság cikkekkel, kiadványokkal, megjelenésekkel és képekkel. Azt mondta, hogy szeret gyűjteni mindent amit a fehér ember írt a népéről, és akkor is ha csak érintőlegesen, de a népéről vagy a törzséről is szó van benne.

Megkérdeztem tőle mi ezzel a célja? Azt válaszolta, hogy segíti a világ jobb megismerésében. Amúgy meg csak egy hobbi, mert szeret gyűjteni mindent, ami arról szól, hogy mi történt a törzsével, amit megírtak az újságokban és a lapokban.

Azt mondta, hogy itt, ez előtt az újság cikkekkel telerakott fal előtt szokott, meditálni és utazni, lélekben. Ide szokott elvonulni csendességbe amikor hívja a szellemvilág, ha találkozni szeretne az őseivel, vagy ha vissza szeretne utazni az emlékeiben, megidézni egy történést a gyermekkorából, vagy a fiatalabb korából, és újra át szeretné élni élete egy-egy történését, mozzanatát, pillanatát, emlékét: mint például amikor megtanult csapdát állítani és vadászni, vagy amikor elejtette az első nyulát, vagy amikor az első szarvasát ejtette el egymaga és megnyúzta, vagy amikor a fia megszületett.

Még egy kicsit segítettem nekik a ház körül a teendőkben. Vigyáztam a gyerekekre. Engedték, hogy játsszak a kislányukkal akinek Inu -volt a neve, egy kerek arcú mosolygós szőrme kezeslábasba bugyolált kislány, ő volt a büszkeségük. Annyira megbíztak bennem, hogy rám merték bízni a legkisebb gyermeket, ezt a kislányt. Ez lett a feladatom: a kislány felügyelete és a játék vele, mivel a fiúk már nagyobbak voltak és vadászni, nyulat fogni és csapdát készíteni tanította őket Rú, az apa… Fél szemmel nézték, hogyan vigyázok a kislányra, hogyan játszom vele és kedvesen mosolyogva pillantottak oda rám néha, és ekkor lett vége az álom."

Mi lehet ennek az álomnak az értelme? Mire akar figyelmeztetni? Mit jelenthet mindez az életemre nézve?

Nagyon érdekes álom volt, mintha vissza kerültem volna a múltba, és megéltem volna ezt az egészet. Nagyon valóságos volt az egész.

(férfi vagyok, 33 éves)

Terjedelmes lett, de csak így lehetett minden részletét alaposan leírni, mert mindent lényegesnek éreztem.

Köszönöm, hogy elolvastad.