Mi okozhatja és milyen jelentése lehet ennek az álom (ok) nak?
Két álmom volt egymás után. Mindkettő lényege ugyanaz:
Vagyok egy bizonyos ember csoportban, más testében vagyok, amelyikre emlékszem az egy harmincas borostás férfi volt. Több emberrel vagyok, ismeretlenek, néhol előbukkan pár ismerős, de nem nagy jelentőséggel.
Egy bizonyos helyen vagyunk, az egyikben egy másik világi helyen, a másikban egy gyorsétteremben.
Mindkettő álomban az a legközösebb, hogy van egy szörny, a másikban szörnyek, amik megakarnak ölni és megenni. Mi bujkálunk előlük.
Az elsőben egy pestisdoktor álarcos szörny volt, ő nem kergetett minket, inkább csak fogságban tartott és arra is akart minket buzdítani, hogy ha valaki megöli a többieket, akkor azt a személyt életben hagyja.
A másik, a gyorséttermesben, apró sok szörny volt, annyira már nem rémlik a kinézetük, elölük folyamatosan bujkálnunk kellett és lejátszódott sokszor, hogy megtalálnak és megesznek, de mindig újból kezdődött, a legelejéről.
Tudom, lehetnek külső hatások meg ilyesmik az okok, amiért ilyeneket álmodtam, de nincs semmi szorongás a jelenlegi életszakaszomban és nem igazán érzek félelmet tudatosan semmi iránt. Nem szoktak rémálmaim lenni, nem nézek horrort.
Asztrális lények. Tesztelnek. Ez egy "tanulópálya" neked. Különösebb jelentése nincs, "emlékeztet" arra, hogy az életedet alvás állapotban is folytatod - kicsit másképp.
Ideje lenne szembennézni vele. Elalvás előtt ajánlott tudatosítani, elmondani:
"Örök időktől fogva létező, örökéletű, elpusztíthatatlan, SZABAD szellem VAGYOK, senki és semmmi nem árthat nekem. Tökéletes biztonságban és védelemben vagyok"."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!