Mi a véleményetek a Titokról? Konkrét személyt sikerült már bevonzanotok vele?
Lehet sokan hülyének fognak nézni, de nekem sikerült konkrét személyt bevonzani. Ráadásul az illető vadidegen volt számomra(egyik ismerősöm gyerekkori barátja - fb-n láttam). Elkezdett ugyanott dolgozni ahol én is és az ismerősöm is(gondolom ő hozta ide) aztán mi is összebarátkoztunk.
Szerintem volt kapcsolatot ne akarj visszaszerezni. Biztos meg volt az ok, hogy szétmentetek. Koncentrálj inkább a jövőre és zárd le a múltat. Az, hogy 7 évig együtt voltatok nem jelenti azt, hogy ez után is együtt kell lennetek.
Èn tárgyakkal kezdtem, először egy cipővel, aztá ruhákkal, aztán pènzel, aztán csajokkal, aztán egy konkrèt csajjal, utánna környezetváltozással.
Nagyon fontos az örömteli várakozás. Ez alatt azt èrtem, hogy elkèpzeled az egèsz èlmènyt amire vágysz, úgy, hogy örömöt ès lelkesedèst èrzel, ès várod. Biztosan tudod, hogy bekövetkezik. Èrzed a csontjaidban. Elkezdesz tenni èrte ebben az állapotban.
A könyvet nem olvastam, filmet nem láttam, de már próbálkoztam a bevonzással.
Nekem az a tapasztalatom, hogy be lehet vonzani egy konkrét személyt. De csak a találkozás lehetőségét. Azt nem, hogy beléd szeressen, hogy veled legyen. Csak a sors lehetőséget ad arra, hogy találkozz vele.
Nekem volt, több ilyen is. Sokszor összefutottunk, olyan helyeken, ahol korábban soha (és azóta sem), mindig akárhova mentem, felbukkantak ott. De ennyi. Csodák nincsenek. Mondjuk van, akit megismertem, és önként menekültem a közeléből, annyira gáz volt :)
Én is bevonzottam pár férfit az életembe. Konkrét személyt is. Nagyon kitartó voltam. Minden nap fordítottam arra időt, hogy "képzelegjek" meg legyen a boldogság érzése. És hopp, egyszer megkeresett. Írt egy sms-t. De ennek a kapcsolatomnak már vége.
Most egy másik férfi vonzásán ügyködök :3 Hátha sikerül!
Hiszek benne
Szélhámosság, parasztvakítás, placebo.
Ha nem teszel érte semmit, akkor nem fogod "bevonzani". Ha teszel érte, akkor "bevonzás" nélkül is sikerülhet. Ugyan olyan dolog ez mint a többi szélhámos ego tréning csak spirituális köntösbe van bújtatva. De igazából ebből az keresett jól aki kitalálta az egészet, és akinek a könyveit meg a dvd-it megvették.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!