Mi volt az eddigi legnagyobb eredmény, amit agykontrollal, vagy akár a vonzás törvényével sikerült elérnetek?
Vonzás törvényével bevonzottam egy gyönyörű lányt magamnak, csodálatos párkapcsolatban éltünk. Ezután elkezdtem görcsölni a dolgokon, és sikeresen bevonzottam, hogy megromoljon a dolog. Most újra dolgozhatok az ügyön.
Szóval jobb, ha az ember kizárja a negatív gondolatokat, vagy legalábbis nagy dózisban hozzáadja a pozitív dolgokat is, hogy minden maradjon a helyén.
Nekem az volt eddig agykontrollal a legnagyobb eredményem, hogy nagyon sok álmomra tudtam reggel emlékezni.
(Volt olyan alkalom is, hogy ébredés után 4db A4-es oldalt írtam tele, hogy aznap éjjel, mit álmodtam.)
#2
ha "kizárod" a negatív dolgokat azzal csak bespájzolod a problémákat hogy aztán egyszerre zúduljon a nyakadba a betárolt sz@@@@r
sikerült a telekinézis még kb 1-2 évvel ezelőtt, ebben 100% biztos vagyok, hogy agykontrollos meditáció nélkül nem ment volna, el sem hittem volna ezek nélkül
és most már abban is biztos vagyok, hogy ha valamiben teljesen hiszek az úgy is lesz, a nehéz dolog ott kezdődik, hogy teljesen el kell hinni
Sose gondoltam volna, de a pénz bevonzásában már profi vagyok...egyszerűen mindig jön valahonnan, mindig jön egy lehetőség, valami nem várt segítség, amikor épp elfogyna...
Pasik bevonzása szintén gyerekjáték, mindig olyan szeretőt kapok, amilyet épp rendelek :D
A vizsgajegyeimet is bevonzottam januárban (persze a realitás határain belül, nem kértem 5-öst, ha egy kukkot nem tanultam). Egytől egyig olyan jegyeket kaptam, amiket előre elterveztem, és semmiből nem buktam meg.
mikor a véletlen már nem volt véletlen és felfedtem varázsló titkát -akkor megszabadult tőlem :(
(kényszerszabi és búcsú elmaradt :( )
üdv:csìpős paprika vagy csípős paprika olaj?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!