Van kapcsolat az illuminátusok és a reptiliánok között?
Persze kedves első válaszoló.
Kedves kérdező, erre a kérdésre sajnos nem lehet teljes egészében válaszolni. A fennálló információk alapján, melynek java feltételezés, nem lehet teljes egészében megállapítani semmit sem. Attól függ melyik irányba indulsz el, úgy fogsz válaszokra lelni.
Olvastam már, azt is, hogy van kapcsolat. Olyat is, amelyben azt írják, a kettőnek nincs köze egymáshoz, de vannak apró jelek, melyek valamilyen kapcsolatot feltételeznek. Van ahol azt írják, a kettő egymástól teljesen független, csak valakik össze akarják kötni a szálakat, mert így tesz ki egy teljes képet.
S vannak az olyan válaszadók, mint az egyes. Azt se hinnék el, ha valami égne előttük, csak ha valaki be nem bizonyítaná, kismillió ténnyel. Addig, simán elmennek az égő ház mellett, mert az nekik még nem mérvadó.
Vannak akik szerint, nem csupán a reptiliánok lettek szándékosan kitalálva, hanem az egész illumináti is. Holott vannak érdekes nyomozások, mind a két témakörben.
Ha úgy vesszük, bármit össze lehetne kötni, bármivel. Pl: nyuszi - tojás! Valaki elhiszi, valaki nem. De van aki tudja az igazságot, vagy csak azt hiszi, hogy tudja.
Ezek az élet nagy kérdései. Van, amire sosem lesz válasz. Van amire azt hisszük, megtaláltuk, de még magunk is belátjuk, hogy téves, de mégis elfogadjuk, mert így könnyebb.
Nyomozz a témában és keresd fel a kiindulás pontját az általad feltett kérdésnek. Mással nem szolgálhatok, csak olyan válaszokkal, melyek még több kérdést vetnek fel. Melyek válaszai, még többet, és így tovább. Ez egy ördögi kör, vagy egy uroborosz? Nem is tudom... nem is tudom... Nagy kérdések ezek.
fogalmam sincs, honnét elvileg titkos társaság nem? szóval többnyire csak elmélet, hogy kik, mik irányítják...
röviden, nem hiszem.
Itt tartunk egy valami nagy darab dögöt a jeges kamrában. Szüleim azt mondták, hogy nem mehetek oda. Néha olyan zajok is vannak, mintha le akarna dőlni az épület. Ilyenkor több őr felszokott mondani, mert mindig új arcokat látok.
Minden éjszaka egyre erősebb késztetést érzek, hogy megnézzem. Mintha hívna valami. Valamikor egy nagyon kellemes dalt is hallani távolról, de állítólag mások nem hallják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!