Mi a véleményetek a szervízdíjról/felszolgalói díjról?
Volt vendèglátósként is gáznak tartom. A borravalónak, ami első sorban annak volt a jele, hogy elégedett volt-e a vendég vagy sem, annak volt/van értelme, létjogosultsága első sorban azért, mert adható s nem pedig kötelező.
A napi.hu cikkében (lásd 1. megjegyzésben) a következőt írják:
"A borravalót a futárok és a pénzes postások ugyanúgy kapják, annak ellenére, hogy nem szívességet tesznek azzal, hogy ajtóig hozzák a küldeményt, hanem ez a munkájuk."
Pontosan, ahogyan a futárnak az a feladata, hogy az ajtóig hozza a küldeményt, úgy a felszolgálónak is az. Ill. ő az asztalig viszi. Felszolgál, ez a feladata(!), nem pedig szívességet tesz. Ha szívességet tesz olyan értelemben (ez is persze relatív, hiszen mégis azért van ott, hogy a vendégnek ételt, italt vigyen, udvarias és figyelmes legyen stb.), hogy felfogja, hogy nem a vendég van ő érte, hanem fordítva és nem pedig nyűgnek veszi a vendég kéréseit és kérdéseit (s ez vonatkozik persze a pultosokra, szakácsokra stb.), hanem igyekszik a lehetőségekhez mérten mindent megtenni, hogy a vendég elégedetten távozzon. Ebbe beletartozik a rugalmasság és a kreativitás is a vendéglátó személyzet részéről. A kreativitás alatt pedig nem a vendég minél kreatívabb lehúzását és átverését értem természetesen, hanem a vendég kívánságaihoz és igényeihez (legyen az allergia vagy bármi egyéb) való rugalmas és kreatív hozzáállást, megoldókepességet.
Na de visszatérve a szervízdíjra, nem szívességet tesznek! Ez az üzlet profilja és feladata, ezért létezik. És épp ezért pofátlanság az ember torkán letolni egy ilyet. Ha nem szolgálják fel az ételt meg az italt, amire egy vendéglátó hely hívatott, akkor mikor a kukacos retekért mennél oda? És ezért felszámolni erőszakkal (még ha ez törvényileg meg is engedett, de nem kötelező) egy díjat, ami ha szar a szervíz, ha nem, ki kell fizetni, ez baromi visszatetsző. Sőt! Undorító.
Szervízdíj = felszolgálási díj. Ezzel az erővel az élelmiszerboltban is felszámolhatnának külön szervízdíjat polcra kipakolási meg az ár kasszába bepötyögési vagy leolvasási díj címén. :)
Elolvastam a cikket. Hát nem egy Pulitzer-díj gyanús...
Engem kifejezetten bosszant ez a szervízdíjas baromság. Fizettem már én is ilyen helyen. Borravalót nem adtam, de nem is voltam elégedett a felszolgálással sem, meg az étellel sem. Ha az étel és a felszolgálás is okés volna, akkor sem hagyok borravalót a szervízdíj miatt, sőt oda többet nem is megyek. Ennyire hülye nem lehet valaki, inkább rejtve beépítené az árakba. De nem, odaírja ezt a marhaságot, hogy szervízdíj.
Én 2 opciónak is örülnék:
1. Tűnjön el a szervizdíj. Borravalót szokás adni, mindenhol, attól függően, hogy mennyire voltál elégedett.
2. Tűnjön el a borravaló, mindenhonnan. A szervizdíjat építsék be az árakba, nem kell külön kiírni.
A legundorítóbb, amitől hányok, amikor a kiírt szervizdíj csak az étlapra van írva, majd a pincér nem a nyugtát adja, csak mondja a végösszeget. Bízva abban, hogy nem emlékszel rá/meg se nézted az apró betűs részt, így nem tudod, hogy van szervizdíj, és fogsz adni borravalót, holott már amúgy is kifizetsz 10-15%ot a felszolgálásért.
Ilyenkor meg szoktam kérdezni, hogy a szervizdíj benne van-e ebben már. Volt pofája pincérnek erre azt mondani, hogy "nem hiszem, nem tudom..". Kértem, hogy hozza vissza az étlapot, mert mintha ez lett volna beleírva.
Nem jött vissza... Kollégája jött, aki a nyugtát adta oda, amin rajta volt a szervizdíj (ugyanakkora végösszeggel).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!