Mi értelme van mások táplálkozásával törődni?
Ráadásul rendszerint tényeket is letagadva, bármelyik oldalt is nézzük. Amikor egy mindenevő próbál azzal érvelni, hogy növényeken élve nem lehet egészséges az ember, miközben számtalan ellenpélda bizonyítja a teljes értékű növényi étrendeket. Vagy amikor egy vegán próbál meggyőzni valakit hogy az ember nem húsevésre termett, miközben amióta csak létezik az emberi faj, a hús mindig is természetes része volt az étrendünknek.
Kit próbál ilyenkor győzködni az ember? Saját magát?
Illetve eleve miért ne ehetné mindenki azt, amit ő szeretne?
Semmi nem bizonyítja, hogy a növényi étrend teljes értékű. Az orvosok számtalan ellenpéldát tudnak mondani.
Talán azért, hogy meggyőzzék a másik embert.
A legtöbben valamiért utálják azt, ha valaki mást tart jónak, máshogy csinálja a dolgokat, mint ő. Egyesek össze tudnak veszni a lecsón, pedig igazán nem lesz egészségtelen attól, hogy én pl. szinte teljesen kihagyom a paprikát, viszont teszek bele más zöldségeket :D
A húst enni, nem enni súlyosabb, ott azért van más is, nemcsak az, hogy különbözik tőlünk, támadjuk meg.
Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ember legjobb meggyőződése szerint óvja a többit a hús evésétől vagy elhagyásától, szerinte igenis halálosan nagy baj azt tenni. Én speciel középen vagyok (s kerülöm a húst, mert semmi szükségem rá és megvannak az előnyei eme hozzáállásomnak, ha nem is egészségiek), így mindkét tábor intoleránsabbjai megtámadnak.
Hogy miért nem néznek utána az emberek legalább az igazán egyértelmű dolgoknak (hisz sok dologban nem lehet kiigazodni, ha csak a cikkeket olvassuk, amik mindent igazolnak és az ellentétét is), mielőtt nagy garral előadják a véleményüket. Sokszor csak tévhit vagy a saját szokásainak az erőltetése, érvek nélkül.
Amit nagyon megértek, az a nagyüzemi állattartás elutasítása, olyanom nekem is van. Nem annyi, hogy OK, egye mindenki, amit akar, ha egyszer ez állatkínzással jár. De a Föld sem képes ellátni a lakosságot hússal, nincs annyi földterület... Sokkal fenntarthatóbb, ha az emberek több növényt esznek (de a szaporodás is csökkenhet vagy kiirthatjuk egymást). Ezt persze normálisan is meg lehet vitatni, fröcsögni pont semmi értelme, csak lejáratja a csoportját, mert az emberek általánosítanak.
Úgyhogy sok ok lehet, s ez a sokféle személyiségű emberre máshogyan hat.
" Illetve eleve miért ne ehetné mindenki azt, amit ő szeretne?"
Bizonyos keretek között ehet. De értelmes ember képes arra, hogy a saját jólétén túl is gondolkodjon, és megvizsgálja, hogy az ő fogyasztásának milyen hatása van másokra.
A húsevés mindig is természetes része volt az étrendünknek? Ezt honnan veszed? 105 ezer éve még keményítőn éltünk. A húsevés csak pár ezer éve egy stabil kalória forrás, ami nem elhanyagolható mennyiségben van jelen az emberi étkezésben. Előtte meg gyümölcsevő főemlősök voltunk, előtte meg rovarokat ettünk.
Szóval ha valaki antropológiai kutatásokat dob fel, akkor már letagadja a tényeket? Miért baj, ha emberek vitatkoznak egy olyan témában, ami nem sziklaszilárd? Lehet 5 év múlva felfedezik egy előember megkövesedett kakiját és megint találnak valamit, ami átírja a gondolkozásunkat.
Illetve az antropológiának nem tudom mi köze van ahhoz, hogy ki mit eszik. Az őseink egysejtű koruk óta a túlélésre mentek, nem az egészségre. Ennél fogva nem ésszerű követni a szokásaikat.
De hogy válaszoljak a kérdésre, engem érdekel a téma, érdekel az igazság, és ha valaki bedob egy ezerszer megcáfolt, közszájon forgó baromságot, hogy igazolja önmagát, akkor szeretem kijavítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!