Mi a véleményetek az ovo-lakto vegetáriánusságról tinédzserkorban?

"..Ezek túlnyomórészt puhány városi semmittevő tinigyerekek hóbortjai..."

A vegetarianizmus eszméje már időszámításunk előtt létezett, és nem mai divathóbort. A lényege, hogy ne öljenek meg közvetlenül állatot a táplálkozásunkért.

"A vegetarianizmus eszméje már időszámításunk előtt létezett, és nem mai divathóbort. A lényege, hogy ne öljenek meg közvetlenül állatot a táplálkozásunkért."

:) (de az ezt megelozo valaszaid is butasagok)

Az etkezesnek csak annyi eszmeisege van, hogy mergezo avagy eheto ... minden mas csak civilizacios, unatkozos, megmagyarazos okorsegek!

Az ember mint faj, mindenevo. Es ebben benne is van minden. Persze van olyan, hogy valaki(-k) mar annyira elkorcsosultak az allati mivoltjuktol, hogy erre-arra erzekenyek, avagy alergiasak lesznek valamire es ezen oknal fogva valamiket kihagynak a taplalkozasukbol, de azert a legbutabb es legdemagogabb szoveg az amikor valaki azt hangoztatja, hogy az etkezes miatt nem ol meg mas elolenyt. Csak jelzem: a noveny is eloleny, kvazi a vegetarianus is legyilkolja a novenyt mielott megeszi.

Biztosan hallott mindenki olyan helyzetrol (hajotores, repuloszerencsetlenseg), amikor az ember megeszi a sajat embertarsat is ... ennyit a vegetarianizmusrol.

9-es:

"A vegetarianusok mit fognak enni, amikor majd valami apokaliptikus bumm utan burak alatt fogunk elni (vagy a fold alatt)? Mert en kukacot, pondrot es kisebb allatokat, vagyis minen ehetot."

Hadd válaszoljak egy idézettel, amit egy könyvből másoltam ki:

"Hindhede

Mikkel Hindhede, egy jütlandi (dán) parasztember fia az 1880-as években doktori vizsgáját a Koppenhágai Egyetemen olyan kiváló eredménnyel tette le, mint ötven év óta szinte senki.

[…]

Noha éles ellentmondást tapasztalt saját megfigyelései és aközött, amit a világhírű szaktekintélyek hirdettek, Hindhede nem törődött vele. Számára csak az igazság volt fontos. „Tanítását” a későbbiekben is magánügyként kezelte. Nem vágyott „követőkre”, és nem próbálta felismeréseit kollégáival elfogadtatni. Csak akkor vette fel a harcot, amikor önvédelemre volt szüksége. Világnézete egyszerű volt: az igazság szeretete mindenekelőtt és a megvesztegethetetlen, önálló gondolkodás.

Munkáiban utalt arra, hogy az állattartásnál alkalmazott fehérjét erősen túlbecsülik, és a drága, külföldi olajpogácsa hazai répafélével teljesen helyettesíthető lenne. Ebből keletkezett az úgynevezett „répa-vita” a dán gazdálkodók körében. Vezető gazdák a répatermesztés mellé álltak, és olyan sikereket értek el, hogy az egész mezőgazdaságot megreformálták. Ezáltal Hindhede olyannyira bizalmat élvezett a gazdák körében, hogy kezdeményezésükre létrejött – az orvostársadalom heves ellenállása ellenére – egy közpénzekből fenntartott táplálkozáskutató intézmény, amelynek vezetésére Hindhedét kérték fel. Hindhede ismert személyiség lett, akinek véleményére messzemenően adtak.

Eközben az amerikai Chittenden az embereken végzett ökonomikus fehérjefelvételről közölt eredményei is közismertekké váltak, s megerősítették Hindhede álláspontját. A közismert Madsen-kísérletekkel Hindhede bebizonyította, hogy napi 32 gramm burgonyából és teljes őrlésű gabonából származó fehérje hónapokon keresztül teljesen elegendő egy jó erőben lévő fiatalember munkaképességének megőrzéséhez. Hindhede ebből nem azt a következtetést vonta le, hogy az egész világnak ennyire fehérjeszegényen kellene étkeznie, hanem, hogy hosszú távon az általánosan elfogadott 180 gramm helyett 60 gramm is elegendő, ahogyan az nála és családjánál hosszú idő óta elegendő volt. Eredményeit néhány szaktekintély, Abderhalden hallei, később zürichi professzor, valamint Tigerstedt helsingforsi professzor is elismerte, és a nagy tekintélyűnek tartott Az élettan skandináv archívuma című szakmai lap is beszámolt róluk.

Amikor az I. világháború alatt az élelem szűkössé vált, sőt 1917 elején Németország blokádot terjesztett ki egész Európára, Dániát ez különösen érzékenyen érintette. Az ország mezőgazdaságból élt, ugyanakkor a kontinens legfejlettebb és legjobban iparosodott országai közé tartozott. A szalonna és a vaj voltak az ország legfőbb exportcikkei, amelyek előállításához főleg külföldről behozott állateledelt, kukoricát, rozst és olajpogácsát használtak. Ezek mennyisége hirtelen 70%-kal csökkent. Svájcban annak idején komoly éhezés, betegségek, rendkívüli influenzajárványok és társadalmi nyugtalanság ütötte fel a fejét.

Dániában a sietve összehívott költségvetési bizottság élére Hindhedét nevezték ki. Mivel évtizedek óta a szükséges táplálékmennyiség alsó határát kutatta, az éhínség – amely a szomszédos Németországot rettenetes mértékben sújtotta – elkerüléséhez szükséges tervet a kisujjából rázta ki. Miután a gazdákat barátainak és Möllgaard professzort meggyőződéses támogatójának tudhatta, tervét egyhangú határozattal elfogadták. A terv olyan sikeresnek bizonyult, hogy kivívta vele a világ csodálatát.

Emberek vagy disznók – valamelyiknek éhen kell halnia, jelentette ki Hindhede. A sertések 80%-át jó áron eladták Németországnak és Angliának. Ők a váratlan szerzeménytől kifejezetten boldogok voltak, hiszen a közvélemény és a szakma a magas fehérjeszükségletet még megkérdőjelezhetetlennek tartotta. Hindhede-ék a fejőstehenek számát kétharmadára, a sörfőzést felére csökkentették, a pálinkafőzést pedig (hogy a gabona és a burgonya megmaradjon az embereknek) teljesen leállították. Hindhede gondoskodott a teljes őrlésű kenyér általános bevezetéséről nagy, lapos, durva, porhanyós kenyerek formájában, a zöldség- és gyümölcstermesztést kiemelten támogatta, és a lakosságot egy rövid röpirattal a program mellé állította. És bár a vajadagot heti fél kilóra – amely az addigi fogyasztás fele volt – csökkentették, a húsadagot pedig napi 40 grammra, sem feketepiac, sem elégedetlenség nem ütötte fel a fejét. Azonban – és ez volt igazán figyelemre méltó – míg a gazdagabbak – sokkal drágábban – továbbra is több vajat, húst, sőt fehér kenyeret és zsömlét vehettek, olcsón és bőségesen mindenki hozzájuthatott elegendő burgonyához, árpakásához, teljes őrlésű kenyérhez, valamint friss tejhez, csakúgy, mint azelőtt. A sötét kenyér olyan jó volt, hogy a legtöbben egy-két hét alatt hozzászoktak. Mindez minden nehézség, sorban állás és felhalmozás nélkül ment végbe. A tejet finomabbnak találták, mint azelőtt, ami teljesen természetes volt, hiszen a tehenek füvön, azaz természetes táplálékon éltek. A teljes őrlésű kenyérhez a gabonát nem hántolták le, így a korpa is benne maradt a kenyérben. Ez a korpa – amelyet korábban sertéshizlalásra használtak – most az emberek táplálására szolgált. Bár még az egész világ azt hitte, hogy a korpa emészthetetlen, Wiegner, Johansson és Heupke már annak idején megcáfolta ezt a tévhitet. Bebizonyították, hogy a korpát a szervezet a finomított liszthez hasonlóan teljes egészében, csak valamivel lassabban hasznosítani tudja. Ez azonban inkább előnyt jelent. Továbbá: a korpa tartalmazza a gabonaszemben található legtöbb vitamint, ásványi sót és a rendkívül értékes fehérjét is.

Hindhede embereken – önmagán és Madsenen – és nem állatokon végzett kísérletei során meggyőzően bebizonyította, hogy a fehérjeszükséglet fedezésére sem húsra, sem tojásra, sem sajtra, és még csak tejre sincs szükségünk, és levonta a végkövetkeztetést: „A fehérje kérdését fel sem kell tenni. Békeidőben elegendő mennyiséget fogyasztunk, illetve inkább arról van szó, hogy nehogy túl sokat fogyasszunk belőle.”

Gondoljuk végig, mennyire bölcs volt a szükségállapot táplálkozási megoldása: Hindhede meg sem kísérelte a vizsgálataiban kipróbált minimális mennyiségeket az emberekre ráerőltetni. Csak annyira csökkentette a mennyiségeket, amennyire szükséges volt, a jómódúaknak meghagyta ostobaságaikat, és az egészséges élelmiszereket bőkezűen díjazta!

A legmegdöbbentőbb dolog azonban egészen váratlanul történt: az I. világháború vége felé az Európa-szerte pusztító influenzajárvány (amely a Dániával szomszédos országokban is kitört, és 1918-ban több áldozatot követelt, mint maga a háború), elkerülte az országot. Táplálkozási rendeletei nemcsak az éhséget, a drágaságot és a szociális nyugtalanságot előzték meg, hanem a spanyolnáthát is. A környező országok közül egyedül Dániában maradt a halandóság a megszokott értékek között. Ennek a csodálatos dolognak az egyetlen lehetséges magyarázata a szűkös, de elégséges, védőanyagokban bővelkedő táplálék, amely csak mértékkel tartalmaz állati fehérjét, cukrot és finomított lisztet. Mindez különösen egészséges, fehérjerothadás nélküli bélműködést eredményezett, és megnövelte a lakosság természetes ellenálló képességét.

A háború után azonban egészen különös dolog történt: a világ elfelejtette Hindhede racionalizációs sikereit. Rossz szellemek tűntek fel a színen. Egy koppenhágai docens, dr. J. Christiansen asszony megpróbálta Hindhedét befeketíteni. A szaklapokban, a sajtóban, előadásokon, amelyeket Németországban és Svájcban tartott, azt állította, hogy mindez csak koholmány volt. Minden másképpen történt – állította, és ezt mohón terjesztették az érdekeltek. Eközben számtalan tényt állított a feje tetejére.

[…]

Mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy Hindhede mindvégig rendkívül szerény ember maradt. Nem egy „iskola” alapítása volt a célja, hanem csakis az igazság keresése. Kifejezetten szomorú, felfoghatatlan és megbocsáthatatlan, hogy ezt az egyedülálló gondolkodót ma teljesen agyonhallgatják! Sem a Brockhaus-lexikon, sem az Encyclopaedia Britannica, és ismereteim szerint a szakkönyvek sem említik meg kutatásait, eredményeit. Teljesen eltűnt „a táplálkozástan titkos dokumentumai” között."

A címe: Dr. Ralph Bircher: Szigorúan bizalmas - A táplálkozástan titkos dokumentumai

Hogy jön ide az apokalipszis? A vegák nagy része szerintem nem azért nem eszik húst, mert inkább meghal, minthogy miatta haljon meg egy állat, hanem mert remekül megvan nélküle s nem érti, miért kellene szükségtelenül megölni egy állatot, amikor máshogyan is lehet. Apokalipszis esetén a legtöbben ennének állatot, ha muszáj lenne, legalábbis ezt tartom logikusnak s mivel az ember szeret élni, valószínűleg igazam is van.

A dán fickó sztorija érdekes volt, sosem hallottam róla eddig :)