Vegakent néha megkivanom halálát akkor nem vagyok vega? Mást húst nem kívánom.
Sztem a hal is húsnak számít, de belefér a böjtbe, mert Jézus is evett halat. Emiatt nem számítják olyan értelemben húsnak, mint más állatok húsát. Ha kívánod, egyél nyugodtan, számos hasznos tápanyag van benne. Sok vega eszik halat.
Egyébként én nagyrészt vega vagyok, de vendégségben, étteremben előfordul, hogy eszem húst ritkán. Nem kell kategóriába sorolnod magad, és csak amiatt lemondani vmiről, mert úgy érzed, vagy mások úgy gondolják, hogy nem illik bele a kategóriába.
Azért mert régen se volt normális nem enni húst, pl a böjt idején, ezért kitalákták h a hal az nem hús. Waooo
Ennyi erővel rámondhatod a csirkére, nyúlra, marhára is, hogy az nem hús
Utolsó: most nem akarlak megrendíteni, de Jézus húst is evett...
Kérdező: azért nem számít húsnak, mert a középkorban, mikor még komolyan vették a böjtöt, a gazdagok nem voltak hajlandók lemondani pl. péntekenként a húsevésről, és ezért kilobbizták, hogy a hal ne számítson húsnak.
Sőt, mivel a hód vízben él, az sem számított húsnak, hanem halnak. Azt azért könnyen beláthatjuk, hogy ez a csoportosítás a pénteki bezabáláson kívül nem szolgál semmiféle más célt vagy értelmet...
Én úgy tudom, hogy a halak hidegvérűségük, illetve fejletlenebb idegrendszerük miatt “nem számítanak” húsnak.
Ami pedig te vagy, az a szemivegetáriánus :)
És a többi húst miért nem fogyasztod?
Nézd meg: A fenntartható halászat valódi arcát (Seaspiracy) Netflixen. Utána lehet elmegy a kedved a hal evéstől is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!