Kezdőoldal » Ételek, italok » Vegetarianizmus » Van itt olyan ,aki teljesen...

Van itt olyan ,aki teljesen vegán vagy vegetáriánus? Miért döntöttetek így? Mi az oka, hogy nem esztek húst? Illetve főleg az érdekel, aki tejterméket sem fogyaszt.. Miért döntött így? Illetve,aki vegán,az tudja pótolni az összes szükséges vitamint?

Figyelt kérdés

Érdekel vegetáriánus véleménye is, de főleg a vegánokat szeretném megérteni jobban...


Nekem van egy házaspár ismerősöm (kb 36 évesek) van 3 gyönyörű lányuk (12,10 és 7 évesek). Teljesen vegánok, tehát semmi állati eredetű élelmiszert nem fogyasztanak... Az apuka, Attila anno engem is próbált lebeszélni ezek fogyasztásáról, mert szerinte betegségeket meg rákot okoz pl a tojás, meg a többi... Attila egyébként korábban fogyasztott mindent, és régebben drog függő is volt, még fiatal korában.. Aztán hívő lett, adventista, aztán megismerte a feleségét, és már teljesen életmódot váltott, tehát már legalább 15 éve nem fogyaszt semmit , ami állateredetű...

Úgy tudom a felesége, örök életében vegán volt, így nevelték..

És a gyerekeket is így nevelik, tehát a gyerekek is teljesen vegánok... Én azt gondolom, hogy a fejlődésükhöz szükség lenne állati eredetű ételre is, de ez csak saját vélemény...

Nem tudom megérteni őket.. .És nem hiszem, hogy pont azért leszek rákos, mert fogyasztok tejterméket is, meg húst is..

Az én dédpapám húst hússal evett és 96 éves koráig élt.


2020. dec. 27. 19:09
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
100%

6-os vagyok. Igazad van, a kövér vegán/vega is egészségtelen. Én is az vagyok. Vegánként is lehet szemét kaján élni, és lehet egyoldalúan táplálkozni. A veganizmus egy állatjogi mozgalom, ez az alapja. A hozadéka lehet a veganizmusnak az egészséges táplálkozás, de senki sem mondta, hogy erről szólna. A veganizmus csak és kizárólag az állatokról szól.


Az nem igaz feltétlenül, hogy drága. A növényi táplálkozás alapja a gabona, hüvelyesek, zöldség, és gyümöcs, olajos magvak, minden más csak kiegészítés.


Annyi azonban hozzájárul a vega irányzatok követőihez, hogy általában sokkal tudatosabban étkeznek, és élnek, mint egy átlag fogyasztó, de persze ez nem feltétlen törvényszerű.


Mind a két oldal lehet egészséges, és egészségtelen. Mindkét oldalon lehet hízni, és mindkét oldal lehet drága, ha úgy csinálják.

2020. dec. 28. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 Sunshinedoll ***** válasza:
100%

Nekem a tejtől mindig is ment a hasam, így elég egyszerű volt lecsökkenteni a bevitelt aztán meg teljesen elhagyni. A húst azért hagytam el, mert elég sok információt szereztem a témában és eldöntöttem, hogy az etikai meg környezeti problémák miatt nekem nincs rá szükségem. A vörös húsok és kifejezetten a feldolgozott húsos termékek pedig igenis növelik a rákos megbetegedések rizikóját, a szív-és érrendszeri problémákról pedig nem is beszélve. És példálózhatnék azzal, hogy mindezt úgy mondom, hogy van biológus diplomám, de igazából táplálkozástudományt sosem tanultam mélyrehatóan, megjegyzem az orvosok se, szóval tökmindegy, hogy kinek milyen diplomája van jelen esetben, mert a tanulmányokat bárki el tudja olvasni és el tudja dönteni magának a kérdést és állást tud foglalni.

Borzasztó etikátlan és fenntarthatatlan a húsipar meg a tejipar, őszintén szólva én azokat nem értem, akik ezek tudva is mindenáron kardoskodnak a tej mellett pl. ilyen és ehhez hasonló gyerekes indokkal, hogy "hát bocs, de nekem a müzlim alján lévő folyadék állaga és íze fontosabb kérdés, mint az, hogy párnapos borjakat mészárolnak le a nagyipari állattartásban miközben az anyját a végelgyengülésig termékenyítik és elletik" ehm, miközben a tej tápanyagtartalmára vonatkozó pozitív állításokat már nem egy tanulmány megcáfolta - és nem olyanok, amiket burkoltan a tejipar pénzel. A vegánságban az a jó, hogy igen, borzasztó, ami megx anagyipari állattartásban, de a vegán életmódra történő átállással gyakorlatilag 0 felelősséged van a kérdésben és ezáltal meg is tettél mndent, amit lehet. Nem hiába intézték el, hogy jogilag védjék magukat és ne lehessen az ilyen helyeken videózni pl.


Ezen kívül én rengeteg kutatást követek és tanulmányt olvasok a témában, amik bennem azt erősítik meg, hogy a teljes értékű növényi étrend a lehető legjobb. Nekem egyébként egészségügyi gondjaim is voltak, sőt még vegánként is autoimmun gondjaim voltak, amik csak úgy múltak el, hogy a feldolgozott élelmiszerekről és a búzalisztről is lemondtam, tehát én pl ilyeneket se eszek, hogy vegán sajt meg vegán virsli, mert könnyen belobban az pikkelysömöröm.


Egyébként nem értem, miért ne lehetne teljes értékű életmódot folytatni a vegán életmóddal, sokkal többet és változatosabb kajákat (vitaminforrást) eszek, mióta vegán vagyok, mint előtte, valahogy sose izgul senki a krumplin meg marhapörköltön élő emberek vitaminbevitelén szimplán csak azért, mert ELVILEG széleskörűbb választékból ehet, gyakorlatilag viszont szinte majdnem biztos, hogy nem eszik túl változatosan, legalábbis ami a zöldséget-és gyümölcsöt illeti. Azt meg minden barom tudja még orvosi diploma nélkül is, hogy sok zöldséget meg gyümölcsöt kell enni, ha valaki szeretne relative egészséges lenni, mert ha más nem, ez legalább eljutott a köztudatba.

2020. dec. 28. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
0%
Utolsó: te sem dolgozoltál sosem az élelmiszeriparban az biztos, blődségeket beszélsz
2020. dec. 28. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 A kérdező kommentje:

Én azt hallottam, hogy a csirkemell jó a szívbetegeknek. Akkor ez is hazugság lenne?

Sőt olvastam itt a gyakorin egy olyan kérdést, ahol az illető azt kérdezte, hogy ha az orvosa azt tanácsolta neki a betegsége miatt, hogy húst fogyasszon, annak ellenére ,hogy vega, azt hogyan tegye, hisz nem kívánja a húst... Vagyis a betegsége miatt húst kellene fogyasztania... Akkor ez is hazugság?

A hús nem lehet egészséges? Csak rákot okoz?


Az anyám sok éven át vega volt, de időnként, mikor apám húsos kaját főzött nekünk, vagy sonkás szendvicset készített csipegetett belőle egy keveset, tehát igényelte...

Aztán én is vega lettem pár évig (én nem azért mert tudatosan eldöntöttem, hanem egyszerűen nem kívántam, mert apám annó mindent húst hússal csinált és már sokalltam), tehát csak vega kajákat ettem.. 2-3 évig... Aztán később rám jött az, hogy nekem muszáj egy kis húst ennem... Sokat nem, egy kicsit csak... Még mindig többnyire vega ételt eszek, de közben néha néha, 3 hetente, vagy havonta, vagy 2 havonta kell húst fogyasztanom, mert a szervezetem valamiért nagyon kívánja...

Én úgy vagyok a hússal, mint a csokival, édességgel, sütikkel.. Sok ideig elvagyok nélküle, de egy idő után nagyon megkívánom...

Sajt nélkül meg élni sem tudnék... arról tuti nem tudnék lemondani, nagyon fini házi sajtok vannak..

Lényeg, hogy én nem olvastam semmi féle tudományos cikket , könyvet erről, de az én véleményem szerint kell a szervezetünknek valamennyi hús, tejtermék.. Hiszen sok vitamint, tápanyagot tartalmaz... Ezekszerint ez nem igaz?

2020. dec. 28. 22:42
 15/18 Sunshinedoll ***** válasza:
100%

#13 Valóban nem, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok információt gyűjteni vagy képtelen vagyok olvasni és adatokat elemezni :D

Mondjuk őszintén szólva, semmi meglepő nincs abban, hogy az élelmiszeripar (tej-és húsipar) szerint semmi baj nincs a tej- és húsfogyasztással olyan mértékben és abban a formában, mint ahogy az jelenleg történik :D


Én meg azt mondom, hogy az a tény, hogy a világon élő összes emlős állat 70%-a tenyészállat, bőven elég indok az ellenkezőjére.

2020. dec. 29. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 Sunshinedoll ***** válasza:

#14 Csak fantáziátlan orvosok "írnak fel" húst egy betegségre. Ha valaki tápanyaghiánnyal küzd, akkor azt növényi alapanyagokból is lehet pótolni, a vegánság pedig elsősorban etikai és morális kérdés, szóval az orvos oldja meg a terápiát úgy, hogy ehhez tartja magát. És bár mondom, sem orvos sem táplákozásszakértő nem vagyok, de őszintén hirtelen egy olyan egészségügyi probléma sem jut eszembe, amire csak a húsevés lenne a megoldás.


Senki nem mondta, hogy a hús rákot okoz. Én magam is leírtam, hogy a vörös húsok és a feldolgozott hús bizonyítottan növelik a rák kialakulásának kockázatát :D Rengeteg ember él le egy életet rákos betegség nélkül úgy, hogy közben eszik húst.


Nem kell mindenkinek tudományos cikket elolvasni, mindenkinek szíve joga azt enni, amit akar, viszont ilyen kérdésekben a te véleményed, miszerint kell-e valami az e,bernek a SAJÁT életmódod alapján az nem lesz több annál, ami: a te véleményed. Én ismerek olyat, aki 20 éve nem eszik húst és nem igényli és makk egészséges, tehát lehet élni hús nélkül. Ez meg az én véleményem.

Mindenki el tudja dönteni magának, hogy mit eszik és ennyi. Azt meg csak zárójelben jegyzem meg, hogy mind a tejtermékek, édességek és bizonyos hústermékek (főleg a feldolgozott termékek) esetében pedig az ember azért érzi úgy, hogy nem tud róla lemondani, mert egyfajta függőség alakult ki náluk, de valakinek a személyes nem-elköteleződése, vagy ha jobban tetszik csúnya szóval akaratgyengesége ne legyen már nyomós indok a véleménye alátámasztása érdekében, főleg olyan témában ne, aminek kapcsán bőven sok tévinfó terjed a világon.

2020. dec. 29. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
Környezetmérnöknek tanultam és elborzasztottak a tanulmányaim a hústermelés környezeti hatásairól és úgy döntöttem, hogy ehhez nem járulok hozzá. Egy évtizedig nem ettem húst, de most már megengedhetem magamnak a bio élelmiszereket, ahhoz nem jár akkora környezetpusztítás, kisebb az ökolábnyoma (már persze, ha hazai). Nem figyeltem, hogy mit kéne pótolni emiatt, nem pótoltam semmit, de nem történt semmilyen eü változás, a tömegem nem nőtt, nem csökkent, a vasam mindig alacsony volt, de ettől nem lett alacsonyabb valamiért.
2020. dec. 29. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 A kérdező kommentje:
Én is vashiányos vagyok. Én szoktam vastablettát szedni, azóta már jobb.. De a cékla kiváló...
2020. dec. 29. 16:02
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!