Akik csináltak már joghurttortát tudnának segíteni?
Első alkalommal csináltam meggyes joghurttortát. A krémet úgy csináltam, hogy a 400 ml meggyes gyümölcsjoghurtot - hűtőből kivéve (nem melegítettem!) összekevertem a felvert tejszínhabbal, és kanállal belekevertem egy csomag Dr. Oetker zselatin fix-szet, rátettem a piskótalapra, és egy éjszakára hűtőbe tettem. Mára úgy néz ki mint egy közepesen dermedt "gyümölcshab" és persze kikandikálnak belőle a meggydarabok, nem úgy mint egy keményen összeállt joghurtos krém, pl. mint pl. egy sajttorta krém amin ránézésre is látszik, hogy jó szilárd, kemény állagú.
Szilárd, kemény állagú alatt ilyesmi joghurtkrémre gondolok. (link.)
Az én joghurtkrémem valami ehhez hasonló a krém, és persze kikandikálnak belőle a meggydarabok. (Link.)
Számít az állagában, hogy az egészet (a joghurtot a tejszínhabbal, majd az egészet a zselatin fix-szel) kanállal kevertem össze, nem gépi habverővel? Utólag átkeverjem gépi habverővel (legfeljebb kicsit összetörnek a meggydarabok, vagy így is jó? A tetejére tennék meggyszemeket, és tortazselét.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Egy tasak Zselatin fix, 3 lap fehér zselatinnak felel meg, ez 250 ml folyadékhoz elég.
400g joghurt, + 2dl tejszín az 600ml
Tehát a zselatin fixből 3 csomag, fehér Zselatinból 8 lap, Zselatinporból 1,5 csomag kell a tortádhoz.
Én az ALDI-ban kapható hidegen oldódó saját márkás zselatint használom. Ez 500 ml folyadékhoz elég.
1 doboz görög joghurtba, 30 dkg leturmixolt gyümölcsöt,2 dl habfixálóval felvert habtejszínt, és 1,5 csomag zselatint teszek. Ez egy 20 cm-es tortakarikában kb. 2,5cm magas joghurt réteg, erre teszem a gyümölcsöt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!