Kezdő háziasszony lettem! :D Könnyen elkészíthető, egyszerű, mindennapos recepteket kérnék. (? )
Sűríteni tudsz Étkezési Keményítő-vel is, nem macerás és egészségesebb is,
Tejfölös sűrítéshez pedig külön kis tálkába kikevered a tejfölt, fokozatosan néhány kanállal adsz hozzá a levesből/főzelék levéből és kavargatod, leveszed a tűzről, ha a tejföl átvette a leves/főzelék hőmérsékletét, lassan a lábos közepébe csurgatod és folyamatosan bele/el-kevered.
Palacsintához: én 2 tojáshoz kb.10-12 dkg lisztet szoktam, 1,5 dl tejet, vagy ha sűrű, egy picit még, fél-1 órára hűtőbe teszem, majd higítom kb. nem egész 1 dl vízzel(a szódától nekem lukacsos lesz), öntök hozzá egy evőkanál olajat, és felhevített vékonyan olajozott serpenyőben vékony tésztákat sütök. Én lapát végű fakanállal fordigatom. Nem szokott több olaj kelleni.
A Székely Káposzta is nagyon egyszerű: savanyú káposztát, rizst, és husit kell rétegezni;
kikensz olajjal egy nagyobb edényt, kirakod az alját 2-3 marék sav.kapival, rárakod a husit, picit sózod, fűszerpaprikázod(pici bors és őrölt kömény), megszórod 2 -3 evőkanál rizzsel, és újabb sav.káposzta következik, arra husi,fűszerek, rizs, majd a tetejére is a káposzta+pirospaprika, szárnyas hússal(forrástól számított) 1 óra alatt megfő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!