Volt már, hogy annyira elrontottatok egy ételt, hogy ehetetlen lett és ki kellett dobni?

Persze, a mai napig megesik.

Nálam a főzés érzelmi alapú, ha jó kedvem van, akkor szuperül megy minden, ha nem, akkor meg borzalmas káosz lesz a vége.

A teljesség igénye nélkül dobtam már ki döglött élsztős kalács tésztát, leégett lekvárt, curryt amibe beleborult a szerecsendió, csirkés pitét amiben nyers maradt a hús (nem vettem észre, hogy fagyottnak indult).

Vannak dolgok, amik nem biztonságosak. Romlott, penészes étel már nem lesz ehető.

Lekozmált kaja rákkeltő, és az íze átjár mindent.

Nyers szárnyas és sertés leve nem kerülhet már kész ételekbe, nyers salátára.

A szerecsendió meg nagy mennyiségben veszélyes.

Szerintem aki sokat főz, az sokszor hibázik, pusztán amiatt mert egyrészt magasabb a elvárás, és a nagy számok törvénye miatt be valami azért be-be csúszik.

Tíz év vendéglátás után azt figyeltem meg, hogy profi konyhákon több az ételhulladék mint amit otthon látsz.

Ami a nagyinál bennmaradt plusz 3 percre a tepsi és az eredmény egy ropogósabb, de még ehető pogácsa, az egy pékségben már selejt.

Ugyanez igaz a maradék rizsre, a konyhai higéniát tanultaknak fóbiája van az ilyen aprószemes maradéktól, de otthon fel se merül, hogy ki kéne dobni.

Szóval ez is tökre egyén függő, hogy kinek hol az a határ, mennyire finnyás vagy spórolós valaki, mihez szokott, mennyire pedánsan vezetik a hátartást.

Egy és ugyanaz a tál étel minden háztartásban más értékelést kapna, akár extrém mértékben is.

Életemben kétszer kellett kidobni ételt, mindkétszer szénné égettem:

Az elsönél hetek óta alig aludtam, mert beteg bolt a kisbabám, feltettem levest föni és közben elaludtam - a leves szó szerint szénné égett az edényben, edényestöl dobtam ki

A másodiknál pörköltet föztem, elzártam - legalább is azt hittem, csak a kapcsológomb visszaugrott a legkisebb fokozatra, kimentem a kertbe és még csodálkoztam, hogy valahonnan égett szag jön. Itt legalább a lábast meg tudtam még menteni, a szénréteg csak fél cm volt az alján.