Káposztás tésztához készített sós káposztát hogy lehetne javítani?
Internetes recept alapján próbáltam először káposztás tésztát készíteni. A káposztát lesóztam, ahogy írta a recept. Valószínűleg túl sok sót tettem rá. Megkóstoltam és utána tettem rá kicsi cukrot és kicsit pirítottam még. Most se az igazi, sósnak érzem.
Internetről látott recept alapján készítettem. Kinyomkodás után serpenyőben kis olajon megpirítottam. Megkóstoltam, de sósnak érzem. Lehet még javítani rajta valahogyan? Mielőtt még összekeverem a tésztával.
-A káposztás tészta elkészítéséhez a káposztát négyfelé vágjuk, a torzsáját kivágjuk, a többit lereszeljük. Megsózzuk, átforgatjuk, és kb. 15 percig pihentetjük, majd alaposan kinyomkodjuk.
-Egy nagyobb teflonserpenyőben felforrósítjuk az olajat, hozzáadjuk a kinyomkodott káposztát, majd magas hőfokon, állandó keverés mellett kb. 20 perc alatt egyenletes barnára pirítjuk.
-Közben sós vízben kifőzzük a tésztát a csomagoláson szereplő utasítás szerint. Leszűrjük, majd összekeverjük a pirított káposztával. Megborsozzuk, majd sózzuk ízlés szerint.
Mosd ki belole a sot
Tedd egy szurobe es eressz at rajta parszor vizet
Át lehet mosni, csak az összes többi ízt (cukor, bors) is lemosod róla, úgyhogy nem árt akkor újra ízesíteni.
Ha nem túl sós, lehet, hogy úgy hagynám, és egyszerűen sótlan vízben főzném ki hozzá a tésztát, összekeverés után pedig pihentetném egy fél órát evés előtt. Ha csak kicsit sós, akkor simán kiegyenlítődnek az ízek ennyi idő alatt. pláne melegen.
Egyébként több probléma is van a recepttel.
A négyfelé vágás után, minek kivágni a torzsáját? Hogy semmi ne fogja össze a lapokat és megszívassuk saját magunkat, hogy szanaszét hullik reszelés közben?
A torzsa fogja össze, addig kell reszelni, amíg csak a torzsája marad, és az mehet a kukába.
Előre besózni... kb. tök fölösleges, ez nem káposztasaláta, kinyomkodni meg aztán pláne nem kell semmit! Kinyomkodod belőle az ásványi sókat, meg a vitaminokat? (na jó, utóbbi a hőtől tönkre megy, de akkor is fölösleges időpocsékolás, a párolástól, pirítástól úgyis összezuhan. )
És a karamell? A cukor nem csak az édesítés miatt kell, a karamell extra ízt, és színt ad a káposztának.
A káposzta külső leveleit leszeded, 4 felé vágod, és a torzsájánál fogva lereszeled. Ha akarod, minimálisan besózhatod, hogy hamarabb összeessen, de nyomkodni nem kell.
Olajat hevítesz, amibe beleteszed a cukrot. Ez szépen elolvad, majd elkezd karamellizálódni. Mikor picit már habzik, de még nem ég, (erős karamell kell , tulajdonképpen majdnem kulőr, ) akkor rádobod a káposztát.
Mikor összeesett, és nagyjából a reális mennyiségét mutatja, akkor ízesítjük be, amit még igényel, só, bors, cukor, nem pedig tálalás előtt, hogy külön életet éljenek az ízesítők!
A káposztát megpároljuk, megpirítjuk, figyelembe véve, hogy téli vagy nyári káposzta. (utóbbinak lényegesen kevesebb hőbehatás kell!)
Közben a tésztát enyhén sós vízben megfőzöd, leszűrőd, kicsit átöblíted, és mehet is rá a káposzta.
Elöször is hülyeség a káposztár "lesózni", és utána kinyomkodni, ezzel csak a hasznos anyagokat távolítod el belöle, másrészt midnig fennáll az a veszély, hogy az egész sós lesz.
Okosabb, ha egyszerüen annyi sót teszel hozzá, amennyi kell és nincs ilyen gond, meg még egészségesebb is lesz.
Most azt tudod, hogy a káposztát hideg vízben áztatod, esetleg többször cseréled a vizet. Igaz, hogy utána semmi tápanyag sem lesz benne, de ezen nem lehet utólag segíteni.
Vagy átmosod a káposztàt picit meg pirítsd hogy elmenjen róla a folyadék.
Vagy kevesebb sóval főzöd a tésztát és összekavarva jó lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!