Zsírt sütöttünk.4-5 órán át, szépen forrt, kb 30 liter egy nagy üstben, de a töpörtyű olyan lett, mintha főzve lenne, ki sem lehet nyomni. Tettünk bele tejet, de nem lett ropogós, ki kell dobni. Mit csináltunk rosszul?





Most pont jó!
Tészta-szűrővel szedjétek ki a töpörtőt, rakd bele egy zománcos tepsibe, és be a sütőbe, ne legyen túl forró, ne égjen meg a külseje, olyan közepes hőfokon süsd még tovább. Kijön belőle ami zsír még van benne, ha ott már szép sötétbarna, akkor lesz jó.
Majd amikor a tepsiből kiszedted, akkor az is jó, ha már nincs tej, a kezeddel egy kis vizet csapkodjál rá, mint amikor egyes ruhákat vasalás előtt "práholunk". Fincsi lesz az úgy is!










3-as te miről beszélsz?
Mintha az előző évszázadokban a disznóöléskor a zsírnak való szalonnát nem ugyanúgy üstben sütötték volna ki!
Szüleink, nagyszüleink, dédszülők, ükszülők és még ki tudja hány száz éven keresztül, és mégis éltek akár több mint 80 évig, a rák pedig sehol sem volt!
Ez, hogy a zsírtól rákos lehet lenni, csak most a rendszerváltás után került be a köztudat. Nyugatról jött, hogy az általuk behozott "étolajnak" nevezett förmedvényeiket el tudják adni nekünk.
Most 1-2 éve már elismerik, hogy az ősmagyar "mangalica" zsírja sokkal egészségesebb, mint egyes "napraforgó" olaj.















Nem akarok arcoskodni, de sütöttem már pár(tíz) mázsa zsírszalonnát. Pl. ma is olyan 80 kilót.
A hiba oka: kis hőfokon történő sütés. A tepertő nem sült, hanem megfőtt. Ha még tovább sütöd, a zsír is megég.
A továbbiakra:
Vágd a (lehetőleg bőr nélküli) zsírszalonnát ujjnyi hosszú, és vastagságú darabokra.
Tegyél az üstbe 2 kilónyi zsírt, rá a zsírszalonnát. Intenzív tűzön folyamatosan kevergetve süsd, amíg zsírt nem enged, ill. a szalonna nem kap "kérget". Ez nem egyenértékű a szénné égetéssel...
Tegyél rá egy marék sót, félidőben lassan, csorgatva 3
dl. tejet. A tüzet annyira kell mérsékelni, hogy a szalonna süljön, ne főjön. (itt hibáztatok)
Nagyjából egy üst(30-35 kg) szalonnának 2 óra alatt kell készre sülnie.
Akkor van készen, ha a felúszó tepertőre a fakanállal rásimítva olyan hangot ad, mint a finom dörzspapír. Nem tudom másként leírni, ezt látni, érezni kell!!
Aki a fentieket nem hiszi, járjon utána..))





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!