Füstölt kolbász milyen fagyasztás után? Vagy adjam a kutyának, mert ugye jön a meleg és nem áll el.





Az ilyen fűszeres, füstölt dolgok nem jók a kutyának
Mi sokszor lefagyasztjuk, teljesen jó kiolvadas utan.





Én a friss füstölt kolbász egy részét direkt szoktam lefagyasztani, a maradékot pedig fellógatom kiszáradni. Teszem ezt azért, mert kenyérrel enni a szárazat szeretjük, főzéshez-sütéshez (pl.rakott krumpli) pedig a szaftos jó.
Tehát ha lefagyasztod, akkor kivéve onnan ugyanolyan lesz, mint amikor eltetted.





Szerintem használd fel ételekben megsütve. Az örök kedvenc rakott krumpli és paprikás krumpli mellett van még egy másik étel amibe sok kolbász kell: A Kolozsvári rakott káposzta.
Egy egy héten főzöl ilyeneket, bőven elfogy.




















Csak úgy megemlítem azoknak akik azt írják hogy ne állna el a füstölt áru:
Az is csak akkor áll el, ha szellős, hűvös helyen ki tudod lógatni. Na most erre pl. egy panellakás alkalmatlan. Sőt sok más lakás is, ahol csak zárt, fülledt helyiségek vannak.
Manapság a legtöbb lakásban nincsenek ilyen spájzok amik erre alkalmasak.
Simán, hűtőben tárolva "megpimpósodik", penészedni kezd a héja, ragacsossá válik. Én ilyenkor még megmentem, lehúzom a héját, és felhasználom sütéshez.
Legutóbb Kolozsvári rakott káposztát sütöttem már majdnem haldokló kolbászból. Mikor megjelenik rajta a fehéres kiütés, még menthető ha megmosod, és lehúzod a bőrét, de akkor fel kell használni azonnal.
Kutyának nem való kolbász, túl fűszeres nekik.
Fagyasztás után ugyanolyan lesz, én sonkát is szoktam lefagyasztani, mert nálunk sincs megfelelő tárolási hely.
Sonkánál is ugyanez a helyzet. Hűtőben megpunnyad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!