Lejárt szavatosságú búzadarát el lehet még fogyasztani?

Lazán. A szavatosság egy elméleti határ, melyet minden élelmiszer esetében fel kell tüntetni. Igencsak érdekes, amikor egy épp határon lévő alapanyagból készítenek (természetesen a csak az „élelmiszertermelők”) valami félkész anyagot (aminek szintén meghatározzák a szavatosságát), s a lejárat előtt ismét felhasználják s lesz belőle késztermék. Majd lejárat előtt akciózzák. Elvben nem volna szabad, gyakorlatban azonban így múködik.

A gabonák esetében egy picit más a helyzet. Ha abszolút jó körülmények között volt tárolva, a „szavatossága” gyakorlatilag végtelennek tekinthető. Igaz ehhez biztosítani kell a tökéletes levegőmentességet (oxigénelvonás, vákuum), a tökéletes kiszárítást és egy állandó tárolási hőmérsékletet. Így pár ezer évre el lehet tenni a rozslisztet vagy épp a búzadarát.

A gyakorlatban viszont az szokott romlani, aminek nagyobb a felülete és vizet is kap. Ez utóbbihoz elég a párás konyhai levegő is, tehát otthoni tárolásra - ha nincs jó spájz - érdemes jól záródó zacskóba bedugni a lisztféléket, persze ne a kocsonyafőzés kellős közepén.

Régen ezért - ha tehették - nem egyszerre őrölték le a gabonát, hanem csak annyit, amennyi kellett. Magként jobban megőrizte eredeti állapotát. Na jó, de most mit lehet tenni? Nincs malom, csak a bolt.

Ha nem kapott sok vizet (párát), ha nem büdös, ha nem penészes, ha ki tudod szitálni az esetleges kukacokat (teljesen steril a célnak, nem kell megijedni), akkor akár tízéves darát is felhasználhatsz. Vagy százéveset. Vagy akármilyen időset. Ez érvényes a tésztára, meg mindenféle száraz árura is. Nem egy odanyomott szöveg határozza meg, hogy valami jó-e vagy sem.