A konzervet - vagdalthús, májkrém stb. - meg lehet enni kenyér nélkül is magában?
Baja senkinek nem lesz attól, hogy nem eszik valami mellé valamit, legfeljebb éhes marad. Tudom, hogy műkaja, de én néha szeretek elkanalazni egy jobb fajta májkrém konzervet csak úgy magában.
Mikor még pár éves voltam, nagyon szerettem paprikát eszegetni besózva. Erre a dédnagyim azt mondta, hogy "majd felkopik az állad". Ezt ő úgy értette, hogy ha csak azt eszek, akkor éhes maradok. Én meg úgy értelmeztem, hogy meghalok ha kenyér nélkül eszek paprikát, ezért leszoktam a paprikaevésről. Ezért utólag nagyon mérges voltam, és elhatároztam, hogy ha nekem gyerekem lesz, óvatosabban fogok fogalmazni.
Szerintem mindent lehet enni magában, bár egyes esetekben kell hozzá megfelelő ízlés és gyomor. Nálam pl. nagy kedvenc a mustár magában :) De a vaj is szuper.
A húsfélék főleg ehetők magukban és a húspástétomok is.
Nyilván a kérdésben szereplők is, de olyasmit már pár évtizede nem eszem.
Persze ehetőek, már akinek bírja a gyomra. Túlzottan zsírosak, így szerintem még a katonák sem ették kenyér nélkül.Mondjuk egy kisdoboz májkrém talán még elmegy kenyér nélkül, ha valakinek ilyen igénye van.
Embere válogatja. Én minimális kenyérfélét fogyasztok, a lecsót, halászlét is meg tudom kenyér nélkül, viszont a párom még a húsleveshez is vág magának kenyeret...
Minden egyéni ízlés dolga, a konzerv kaja és a kenyér is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!