Mikor volt 50 fillér egy gombóc fagyi?
Én a 90-es évek elején-közepén már 10 forint körül fagyiztam.
Anyám 65-ös, állítólag ő még annyiért vette, 70-es évek közepe tája, vége felé.
A 60-as években volt ennyi.
Kislánykoromban már 1 ft volt az "alap" gombóc, de létezett minigombóc 50 fillérért.
1952-ben születtem, nekem a fagyi az 50 filléres volt még sokáig.
Igen, valóban a 60-as évek végéig és ezt követte a differenciált nagyságú.
1,3 volt a bambi, 1,1 a mignon, 1,4-2,1-3,5 a sör pikoló, pohár, korsó viszonylatban.
A fagyi ugye meg 50fillér. És mi minden volt: csokoládé, vanília, citrom, tán puncs is.
A 70-es évek közepe, de nem tartott sokáig.
Erre azért emlékszem, mert 1973-ban kezdtem az általános iskolát, akkor 40 fillér volt egy gombóc fagyi, majd beindult az áremelkedés, először 50 fillér lett, majd elég szépen ugrott tovább, egy forint egy-ötven, két forint...
Jah, és ekkor született meg a Kétforintos dal a "nálam mindíg két forint ez a dal" kb arról szólt, hogy az árak emelkednek, de a kocsmákban a zenegépeken még mindíg két forintért lehet kérni egy zene számot (majd azok is egyre drágábbak lettek)
A leginkább inflációt álló áru a gyufa volt, nem is tudom meddig tartott, de +10 év, egy doboz gyufa 40 fillérbe került.
9,60 volt egy doboz Symphonia, amikor a gyufa árát felemelték 50 fillérre, amin sok dohányos zsörzölődött - de ez már a '80-as évek közepe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!