Mit lehet szendvics helyett vinni munkahelyre, amit 5 perc alatt be lehet falni és nem lesz az ember egy óra múlva éhes?
Mindenkinek köszönöm a választ.
Nem, nekünk van egy ebédszünet ami 20-25 perces(attól függ hol vagyunk), a többi 7 perc.
#2: közel jársz.
Mi ez a rabszolgatelep?
Multinál dolgoztam, ott a 4 órásoknak nem volt külön szünetjük, a 8 órásoknak volt ebédszünet, és azt 3 óra után kivehette. Budira bármikor kimehetett, ezen kívül bagózni is, de azt az időt nem fizették ki de volt kávéautomata is ami megint belefért. 8+ órásnak 2 félórás szünetje is volt.
A q. anyjukat az ilyen hajcsároknak.
Ilyenkor mindig eszembe jut a múltkori survivor. A szőke kiscsaj telibeszarta az egyik feladatot, nem állt le minél több virsliskenyeret bezabálva megnyerni, hanem csak és kizárólag a virsliket ette ki mindegyikből és megevett tán 1 kenyeret. A lökött konferensz mondta neki, hogy ez nem érvényes, a kiscsaj rávágta, hogy tudom. A két idióta aki meg akarta nyerni az meg zabálta mint állat, majd 10 perc múlva mozdulni se bírtak.
Szóval a virsli mindig jó, de otta körülmények is számítanak, ha nem tudsz melegíteni, halott ügya meleg kaja.
Hát tényleg rabszolgahajcsár egy hely az.
"Függetlenül a munkaidő természetétől (vagyis attól, hogy a munkaidő rendes vagy rendkívüli), ha annak tartama a 6 órát meghaladja 20 percet, ha a 9 órát meghaladja, akkor további 25 perc munkaközi szünetet kell biztosítani a munkavállaló számára [Mt. 103. § (1) bekezdés]. A törvény továbbá azt is rögzíti, hogy a munkaközi szünetet legalább 3, legfeljebb pedig 6 óra munkavégzést követően kell kiadni [Mt. 103. § (5) bekezdés]."
Neki a 12 órája miatt járna még egy 25 perces szünet is az ebédszüneten felül.
#15. Hát pedig nem jár. Így van:
7:40-7:47
9:40-9:47
11:40-12:00
13:40-13:47
15:40-15:47.
És mondjuk 5 után nemsokkal vége a munkának, ha jól megy.
Az ebéd talán van, hogy 25 perces.
Másik telephelyen nincs 13kor szünet. A 7 órai után a 9 órai az 9:15kor van, az ebéd is elvan tolva.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!