Kezdőoldal » Ételek, italok » Élelmiszerboltok » Innentől nem jó szemmel...

Innentől nem jó szemmel néznek majd a boltban rám, vagy ez szinte semmi?

Figyelt kérdés

Négy hónapja járok szinte két naponta kenyérért, ezért-azért egy kis maszek boltba. Három fiatal huszonéves lány alkalmazott van, ja az egyik csak 19 éves.


Hamar megszerettek, mert mondtam, hogy itt a legjobb a kenyér, csak ide járok, meg jó olcsón megkapok ezt is azt is. De mindenkivel olyan közvetlenek, kedvesek és velem is. Már törzsvásárló vagyok. Én is kedvesen, közvetlen beszélek velük. Még van, hogy egy-két mondatot beszélünk, hogy mizujs... Értitek.


Tegnapelőtt hazajöttem és azt vettem észre, hogy az ásványvizet amit vettem, lejárt. 2019.06.09. volt ráírva. Kidobtam. Magamba nem tetszett.


Tegnap megint mentem, kedvesen mosolygósan köszöntem, és kedves hangon mondtam, hogy amit vittem tegnap.ásványvizet, lejárt tvolt. Erre felelte a boltoslány, hogy "ÁÁ, dehogy , minden héten újat hozunk. Mondtam, hogy hát 9-e volt ráirva, mondtam, csak szóltam, hogy jobb, hogy észrevettem, nehogy ellenőr vegye észre, mert mindig belekötnek mindenbe. Erre nem szólt semmit.


Kifizettem a kenyeret, köszöntem további szép napot, felelte "köszi" neked is. Szia.


Elgondolkodtam, hogy innentől milyen szemmel néznek rám, hogy szóltam. De csak azért, mert tényleg igaz volt, magamba pedig gondoltam, hogy lehet a boltosok úgy vannak vele, hogy a vásárló úgysem veszi észre és nem kidobjàk,eladják. Jóindulattal jeleztem, hogy lássák, hogy van aki észreveszi. Ezt nem bántásképp mondtam neki.


Ha soha senki nem szól a világon, ha ilyet tapasztal akkor a boltosok tesznek az eladó termékekbe lejártakat, de ha valaki szól, mindjárt gondolhatják, hogy hát nem lehet ezt csinálni, mert valaki észreveszi és szól.


Gondolom jelezte a tulajnak.


Szerintetek most mit gondolnak rólam, hogy egy kedves törzsvásárló szépen jelezte, hogy "tegnap a vizet amit vitt, lejárt volt"?


Szerintetek nem fogják kötekedésnek venni és megkérni, hogy köszönik de kötekedő vevő ne menjen oda vásárolni?


Ilyet fantáziálok, pedig jóindulattal jeleztem.

Testvérem letolt, hogy "de bolond vagyok, nem illett volna ilyet mondani, ráadásul törzsvásárló vagyok, kedvesek velem, én is velük.



2019. jún. 17. 19:39
1 2 3 4
 21/40 anonim ***** válasza:
100%
#20 ez abban az esetben lenne igaz ha nem egy pár napja lejárt ásványvízről lenne szó. :D
2019. jún. 17. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/40 anonim ***** válasza:
73%
Neked aztán sok szabadidőd van, ha ilyenekre van időd. Még ők köszönhetik meg, hogy szóltál, lehetne ezt jelenteni akár a NÉBIH felé is. Hiába volna tökéletes az a víz 5 év múlva is.
2019. jún. 17. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/40 anonim ***** válasza:
100%
20. .vagyok Miert lenne akkor iigaz?
2019. jún. 17. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/40 anonim ***** válasza:
60%
Nem tudom,a kis kereskedo mennyit visz haza, de nezzuk akkor az en esetemet a lidlvel ,ott a kereskedo,a lidl anyavallalat szazmilliokat vagy akarmennyit keres orankent. Es akkor o soherkedik a negyszaz forintos felvagottal velem szemben.
2019. jún. 17. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/40 anonim ***** válasza:
100%
Úgy egészen biztosan nem volt ráírva, hogy 2019.06.09, ugyanis ez nem felel meg az uniós előírásoknak. Úgyhogy amit te VI. 9-nek néztél, az vígan lehetett IX. 6. És 3 hónap fölötti lejáratnál a napot fel se kell tüntetni. [link]
2019. jún. 17. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/40 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom,mennyit kees a keresjko,de hogy biztos sokkal tobbet,mint en, az tuti.
2019. jún. 17. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/40 anonim ***** válasza:
100%

De még mindig nem érted, hogy NEM SZÁMÍTOTT LEJÁRTNAK?:D


Miőségét megőrzi NEM egyenlő a fogyasztható X ideiggel.


Köszönöm nekem NEM kell menekülni se a nébihtől, se a boltokból, mert tisztában vagyok a jelölésekkel és annak megfelelően árusítom.

2019. jún. 17. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/40 anonim ***** válasza:
92%
Én is szóltam egyszer egy magán kis boltba,ami közel van a lakásomhoz, hogy a kenyér lejárt volt és kemény. Legközelebb visszafizették az árát, úgy hogy becsengettek hozzám és az eladó odaadta a pénzt.
2019. jún. 17. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/40 anonim ***** válasza:
91%
Azta! Gratula! A boltnak is! En is ilyen boltos lennek!
2019. jún. 17. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/40 anonim ***** válasza:
33%
Mikor en ruhataros voltam,a kollegammal versenyt koszontunk lelkesen,hangosan minden ugyfelnek,nem ugy,mint sok boltban,hogy azt varjak,hogy en,a vevo koszonjek elore! Meg vissza se koszonnek!
2019. jún. 17. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!