Kezdőoldal » Ételek, italok » Élelmiszerboltok » Tudnátok nekem Budapesten...

Tudnátok nekem Budapesten ilyen jellegű kínai vegyesbolt lelőhelyeket mondani?

Figyelt kérdés

Valamelyik nap mondtam az egyik Pesti ismerősömnek, hogy megyek az Intersparba, mert ott lehet a legközelebb kapni Pringles chipset, amit szerettem volna venni. Erre meg mondta, hogy mégis miért az Intersparban veszem rohadt drágán, mikor az ilyen random kínai vegyesboltokban olcsóbb is és több íz is van, nem csak konkrétan ebből a termékből, hanem minden ilyesmi cuccból. El is vitt az Örs Vezér tér melletti piacra, ahol több ilyen bolt is volt, és találtam is amit kerestem, kb 2/3ad annyiért, mint a Sparban. Az a helyzet, hogy nem vagyok Budapesti, csak bejárok, így én eddig ezekről a helyekről nem tudtam, ezért nem is kerestem őket. Viszont Google-ben elég nehézkes ilyen üzletekre keresni, ezért kérném a segítségeteket. Ha tudnátok mondani valahol (lehetőleg valamelyik metróvonal közelében, de ez nem elvárás) ilyesmi, általában kínai élelmiszer/vegyes boltokat (esetleg olyanokat, ahol tudjátok is, hogy lehet mindenféle külföldi terméket is kapni), akkor azt megköszönném.


A "mindenhol vannak ilyenek" válaszokat légyszi kerüljük, mint mondtam, nem vagyok pesti, és sajnos nincs időm végigkutatni a várost ilyen boltok után. Konkrét helyeket szeretnék kérni, ahol már esetleg jártatok, nem annyit, hogy "valahol a Nyugatinál biztos van". Köszi :)



2018. jún. 29. 11:17
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Tényleg sok van, tele van pl. a Nagykörút velük, próbálok metróvonal közelit mondani. Nyugati aluljáróban is lesz mindjárt egy. Blaha vilimegállóban DDA üzletlánc, mondjuk a Mester utcai üzletükben talán nagyobb a választék, oda Corvin metrómegállóból tudsz a legegyszerűbben elmenni. II. János Pál pápa metróból feljössz, ott a Népszínház utca, az is tele van ilyen üzletekkel, közel a metróhoz.
2018. jún. 29. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
#1-es vagyok, Népszínház utcát azért nem részleteztem mert kis utca és ha feljössz a metróból, ott a Népszínház és ott van a sarkon mindjárt 2 ilyen üzlet, a sarkiban voltam, jó kis üzletnek tűnt nagy választékkal. Fővám téren is van kínai vegyes, ami metróközeli, Rákóczi tér-Harminckettesek tere között is van 2 legalább, ez egy megálló séta sincs.
2018. jún. 29. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen :)
2018. jún. 29. 11:51
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

A Cédrus piaci kínaiakban én is csalódtam, a XIII. kerületből költöztünk át arra a környékre, és a XIII.-ban klasszisokkal jobbak a kínai üzletek.

Én a Gogol utcaiban jártam, meg van egy a Hollán Ernőn is, de a legszuperebb a három emeletes kínai a Jászaitól nem messze, a Szent István krt és Tátra út sarkán lévő, Ázsia diszkont a neve.

Illetve a Margit híd Budai hídfő és a Mechwart liget között is van egy, azt hiszem Nagy Diszkont, inkább a Mechwarthoz van közelebb, és ott is sokminden van.

2018. jún. 29. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
A körúton sok ilyen van. Pl. a Desewffy utca és a teréz körút sarkán, a Margit körúton a Mechvart ligettől visszafelé kicsit, a Jászai Mari tér és a Nyugati tér között is.
2018. jún. 29. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Lehel piac
2018. jún. 29. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%
Ázsia center a "mekka"
2018. júl. 2. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!