Sokan miért isznak kávét minden órában/étkezés után?
Családtagjaimmal, rokonaimmal mindig is sok konfliktus származott ebből. Ők ezt úri dolognak tartják. (Szerencsére 18 éves koromtól már én döntöttem el, hogy kivel mikor és hol találkozom.) Számomra ez olyan prolis, felesleges megjátszás - az állandó kávézgatástól még senki nem lett „úr/hölgy” -, igaz, négyszemközt többen bevallották, hogy csak megszokásból isznak, vagy hogy ki ne nézzék a többiek a társaságból (alkohol, cigaretta dettó).
Munkahelyen is nagy élmény a 5-8 percig szürcsölő, kavargató (legalább műanyaggal keverné, hogy ne zörögjön!) kolléga. Naponta négyszer-ötször.
Itthon vagyok egyedül, akkor is megiszom azt a 14-16 kávét.
Hatása nulla, de az izét szeretem ennyi. Nekem az 55-60-as pulzusból sem csinál 10 kávé 80-as pulzust.
Soha eszembe nem jutott, hogy ettől úr, proli, vagy bármi más lehetnék.
"(legalább műanyaggal keverné, hogy ne zörögjön!)"
Már más az ize.
Most hallok róla először, hogy ezt bárki úri dolognak tartaná... Mi ebben a logika?
Nem tudom, a társaság mit vár el, azt tudom, hogy alkoholista országként az italozást igen (persze ha nem akarsz inni, nem iszol, engem még soha nem kényszerített rá senki), de a kávét csak megkérdezik, iszol-e, nem? Nem várják el, legalábbis én még nem tapasztaltam ilyesmit.
Nem, én itthon vagyok, senki sem lát és rengeteget tudok kávézni. Kedvelem az ízét, meleg, olykor pótcselekvés, máskor csak poén. Teázom is literszámra, de a kávé más.
Üresen sokáig nem tudtam meginni, de ma már az is megy, különben csak ebédkor ihatnék kávét és az milyen már.
Rengeteg ember kávézik, ki ezért, ki azért. Ki evés után, ki evés előtt, ki evés helyett... Hogy lehetne már prolis az, amit szinte mindenki csinál?
Most hallom először, hogy a kávézás urizálás...
Azért iszom, mert szeretem. Pont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!