Ebből az alkoholizmusból van még visszaút?

14 évesen ittam először alkoholt, akkor még nem sejtettem hogy mi fog elkezdődni akkor az életemben. Igazából nem is ízlett túlságosan. Emlékszem a rituáléra, annyira féltem hogy rajtakapnak hogy képes voltam kimenni az erdőbe meginni az egyetlen! doboz sört. Nem ízlett. 15-16 éves korom körül kezdtem el piálgatni rendszeresen. Fogalmam sincs miért. Egyszercsak iskola után kocsmákba ültünk be és ittunk. Eleinte sörözgettem....3-4-5 sörtől a mennyországban éreztem magam tiniként. Aztán durvultunk, jöttek a kommersz körték én pedig egyre jobban megszerettem a mámoros állapotot. Volt olyan hogy a távolsági buszon lehánytam magam iskolából hazafelé. 16 évesen. Szánalmas. A gimi végéig folytatódtak ezek a piázgatások, de nem durvultak el nagyon, ritkán voltam részeg, inkább csak alkalmi ivó státuszban voltam ekkor, koca ivő, kezdő kategória.

Aztán jött az egyetem és mindent elsöpört az alkohol. A szülői kontroll megszűnése drámai hatással volt rám. Első egyetemi előadásomra 2 l bor elfogyasztása után mentem be, vérben forgó szemekkel. Láttam a csoporttársaim tekintetén az undort, dőlt belőlem a piaszag. Megszűnt a szégyenérzet, azt hiszem azon a napon váltam piássá. Akkoriban már 2-3 naponta leittam magam, a mennyiség változó volt. 1,5 l - 2 l bor között. Étel helyett alkoholt vásároltam, szó szerint. Azt a kis táplálékot ami mégiscsak szükséges, a menzán vittem be, meg sokszor vittem otthonról is ételt magammal. Mivel a szüleim jól kerestek, nem volt gond a heti 8-10 ezres költőpénz, megélni. Gyakorlatilag a 80 % át alkoholra költöttem. Mivel fél év után kivágtak az egyetemről, ezért hazaköltöztem.

Ott jött egy fél éves tiszta állapot, bár ekkor szerintem még nem voltam alkoholista igazából. Fél évig nem piálgattam és igazából akkoriban nem is hiányzott nagyon. Beletörődtem hogy a bukott diáknak nem jár olyan úri luxus, hogy pénzt kap alkoholra és még csak nem is csinál semmit otthon. Felvételiztem másodjára egy fővárosi egyetemre, aztán elkezdtem oda járni 20 évesen. Mondanom sem kell, miután 2 haverommal beköltözünk egy ferencvárosi albérletbe, első dolgom volt rohanni a boltba. Életem talán legkellemesebb berúgása történt meg akkor, több hónap kihagyás után.

Onnantól megint megszűnt a kontroll, kocsmákban vedeltem az olcsó fröccsöt, de még inkább zugban ittam. Mivel a szüleim ekkor is jól álltak, tudtak támogatni, bíztak benne hogy tanulni fogok, nagy reményeket tápláltak. De hiába. Az analízis helyett én az alkoholt választottam. A linerális algebra helyett a permanens részegséget. Az adagom ekkoriban már növekedett, 2 l bor már semmi se volt elég. Gyakran úgy mentem le kocsmázni hogy bevágtam az albiba előtte 2 l bort. A töményet ebben az időben nem ittam, de nem azért mert nem kívántam, hanem mert nem tellett rá. A bor volt az egyetlen lehetséges alkoholforrásom ár-érték arányban. Aztán megint kicsaptak, de most csak 1 év után. Onnantól kezdődött el életem legsötétebb korszaka.

Mivel rengeteg gyümölcsös fánk volt, amiből pálinkát főzettünk, dugig voltunk házi pálinkával. Apám egyáltalán nem ivott (alkoholista vol a 90-es években, lejött róla teljesen), anyám szintén sose ivott, nővérem meg már otthon se lakott akkor. Több tíz liter pálinka állt a garázsban. Én pedig arra vártam hogy elmenjen anyám dolgozni meg apám és kimehessek oda szeszért. Egy kis félliteres kólás flakonban méregettem a piát magamnak. 2011. júliusában kezdődött ez a korszak és 2012. márciusáig tartott. Ekkoriban 0,5-1 l házi pálinkát vágtam le 1-2! naponta. Igen, sokszor 1 litert is. Voltak nagyon elborult esetek is, mikor 1,5 litert megittam. Tehát háromszor töltöttem a fél literes flakonom. Fogalmam sincs hogy éltem túl ezt az időszakot, gyakorlatilag 7-8 hónapon át folyamatosan delíriumban voltam. A legfélelmetesebb az volt a házi pálinkával hogy igazából nem is voltam tőle sose másnapos. Ez nagyon bátorrá tett. Rengeteget ittam akkoriban.

2012. áprilisában elhagytam az országot, ebbe nem mennék bele mert hosszú lenne, a lényeg hogy elhagytam az országot, később pedig az egész családom is így tett. Akkor helyrebillent kicsit az életem, találtam munkát, dolgoztam és kevesebbet ittam. Ittam, de jóval kevesebbet mint előtte. Visszatértem megint a jó öreg borhoz, fröccshöz. Általában 2 literrel ittam meg belőle, de korántsem 1-2 naponta, inkább heti 1-2 alkalommal csak. EZ volt az új remény korszaka, mikor úgy éreztem van még visszaút, nem vagyok teljesen alkoholista, hiszen voltak tiszta napjaim, mit napok, volt hogy 1 hétig nem ittam! Alkoholista mrércével ez borzasztó nagy idő.

Ez az időszak 2014 elejéig tartott, akkor volt egy nagyon súlyos betegségem (tök mindegy hogy mi), ami azt eredményezte hogy leraktam a piát hónapokra. Azonban fél év után elkezdtem megint piálni, nem nagyon, kb úgy mint az előző ciklusban. Visszavettek a munkahelyemre miután teljesen felépültem a súlyos betegségből (nem az alkohollal kapcsatolos betegség volt egyébként), utána pedig jött megint egy új remény kora, nem ittam sokat, dolgoztam, azt hittem meggyógyulhatok. És jött a 2015. Mikor minden elromlott.

Kivágtak a munkahelyről. Úgy döntöttem hogy nem az alkoholt fogom választani ekkor. Válazstottam a sportot, elkezdtem futni, gyúrni. Félelmetes hazással volt rám, teljesen elfelejtettem az alkoholt. Úgy éreztem magam mint aki teljesen kigyógyult. Aztán egy szép nyári napon, mintha előtte pár hónapig nem csináltam volna semmit, besétáltam egy boltba, levettem a polcról pár üveg bort és este teljesen lerészegedtem. Minden kezdődött előlről. Akkot tudatosult életemben először bennem igazán, hogy én tényleg piás vagyok. Hiába vannak szüneteim, én valahogy kívánom a szeszt.

2015. nyara óta keményvonalasan iszom. Az hogy most nincs bennem szesz az csak annak köszönhető hogy még nem mentem el a boltba. De ma is lesz bennem. Ahogy az elmúlt fél évben szinte nem is volt olyan nap amikor legalább 2 sört ne ittam volna meg. Azóta is munkanélküli vagyok egyébként. Tavaly nyár óta heti 3-5 alkalommal leiszom magam, általában bort iszom, mert az az olcsó (2 litert szoktam). Mostanság viszont néha töményezek is (gin) abból lecsúszik 7 dl. Én rájöttem hogy szeretek inni és nem tudom hogy akarok e harcolni ellene. Imádom amikor felemelkedik a léghajó, amikor a sok nehezéket kidobálhatom és az elmém valahol ott fent a felhők között lebeghet. Ezt szerintem csak alkoholisták érthetik.

Viszont a rohamosan romló állapotomat is látom, az elhízást, azt hogy tompul az elmém, az arcom puffad felfelé, egészen undorító ami történik velem.

25 éves vagyok, az életem romokban, szánalmas alkoholbeteg vagyok.

Van innen visszaút? Van még remény vagy "beiszom" magam nemsokára a sírba?