Az igazi citromtea miből készül? A citromfa leveléből? Vagy más részéből?
Amúgy pedig aki az akácfát említette:
Akácnál az akác virágát szokták megszárítani, és abból csinálnak teát. Hogy az akác leveléből is lehet-e olyan teát készíteni, amitől nem halsz meg, azt nem tudom. Úgy sejtem az akác levele mérgező, de ez csak tipp, amelyet abból gondolok, hogy már azokat a zöld száracskákat sem nagyon javasolják megenni, amiken az akác virágai csüngenek. Na nem tudom, az akác engem most egyáltalán nem érdekel.
És egy másik példa gyengébbek kedvéért érthetően elmagyarázva, főleg az első hozzászólónak:
Málnatea
A málna az a szép piros és szőrös gyümölcs ilyen a talajból kinövő vesszőkön terem. És a vesszőkön nem csak maga a gyümölcs, szóval a termés található, hanem sok-sok levél is! Ez a málna levele.
Ezeket a leveleket szokták leszedni, megszárítani, és teafűként felhasználni, ezt hívják málnateának.
Első hozzászóló! A te logikád szerint nyilván a málna terméséből, abból a piros bogyóból készül a málnatea, de ez egyértelműen baromság, mert nem, a málnatea a levélből készül, ez biztos. Persze nyilván lehet kivonatolni a gyümölcs ilyen-olyan alkotóelemeit, aromáit valamilyen ipari módszerrel, és aztán cukorral meg mindenféle tartósítószerekkel homogenizálva eladni INSTANT teaporként. De az valami egészen más dolog, mint a levélből készült igazi málnatea.
A málnát ismerem, az akácvirágot is, és még ismerek jó párat, tudok sok olyan gyümölcsöt (gyümölcsfát), amelynek a leveléből készül tea. Legtöbb esetben a levél alkalmas teafűnek, de van ahol épp az mérgező. Van növény aminek a gyökere jó vagy a szárának valamely része, vagy épp a virág vagy termés. Változó.
De történetesen a citromteát nem ismerem. Én arra tippelek, hogy igen, a citrom (citromfa) levele van szárított és aprított formában a citromteának nevezett tea filtereibe pakolva. De ebben nem vagyok biztos...
Viszont érdekel, hogy mi a valóság. És mivel ez egy ilyen kérdezős oldal, ahol lehet kérdezni, ezért a kérdés. Válaszolni pedig akkor illene, ha valaki tudja is a választ, vagy olyan hozzászólást tud adni, ami hozzáad valamit ahhoz hogy a kérdező vagy más érdeklődő megtalálja a választ, ami biztos és nem találgatás.
Citromtea: Gyümölcstea a citrom gyümölcséből
Citromízű teafű: citromfű
Ennyi. Ezek léteznek. ha nem sikerült felfogni, nagyon sajnálom. :)
(Hozzászólásaidat elnézve egyébként javaslom egy pszichiáter szakorvos felkeresését, mert komoly mentális problémáid vannak. :) )
Jó beszélgetést saját magaddal a továbbiakban.
Látom, nagyon jól elvagy. :D
Pff, ja már értem miért gyűlt össze ennyi nagyokos trollkodó!
Kert kategóriában tettem fel a kérdést, hiszen a citromfára vonatkozik. De sajnos tévesen áttették étel/ital kategóriába, azaz itt a sok unatkozó háziasszony, az a típus, aki annyira tudja a tutit.
Na mindegy, még van egy ötletem. Nektek jó szórakozást!
Már én is sírok. XD
Kérdező, ha nem troll vagy, akkor síkhülye. :D
De ezt az egész kérdést válaszokkal együtt most kinyomtatom és ha rosszkedvem lesz ezen derülök majd. Komolyan. :D
Ez nagyon jó. Főleg, hogy így elvagy magadban. :'D
Ja, láttam. :DDDD
Ott még meg is válaszolta a kérdését egy másik accountról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!