Ti a családban hogy terítetek?

Igen, igyekszünk hasonló tányérokat, evőeszközöket használni.

Persze van, aki az éles késsel bánik jobban, van, aki "úri módon" a másikat szereti, ő azt kap. Ha csak ketten eszünk, akkor még "személyre szabottabb" a terítés.

Nálunk a konyhában van ebédlörész, csak ott eszünk, a lakás más részeben nem. Ott viszont mindig abrosz, duplateriték, kanál-kés-villa, szalvéta és természetesen egyforma teriték.

Ez akkor is igy van, ha valaki egyedül van otthon, akkor is normálisan megteritett asztalnál eszünk.

Szerintem ez alapvetö dolog, hogy ne úgy együnk, mint az állatok, hanem kultúremberek módjára.

Mi négyen vagyunk. Anya, apa, én, és a bátyám. Hétvégén szinte mindig együtt eszik a család az asztalnál, reggelit, ebédet (főleg azt) és vacsorát is. A hétköznapokat elég nehéz lenne egyeztetni... valaki 2-kor ér haza, valaki éjszaka, stb.. szóval hétköznap mindenki úgy eszik ahogy akar. Asztalnál egyedül vagy a szobájába tévét nézve. Értelemszerűen. Hisz hétköznap nem vagyunk együtt, nincs kivel enni az asztalnál.

De a hétvégi, terített asztalnál étkezés és beszélgetés az meg van szerencsére! :)

Paprikáskrumplit csak villával?

Miért,lehet késsel is vagy mi?

Ha elég zaftos,képes vagyok kanállal enni

Mi igazán szűk család vagyunk: a féjem, a tinédzser lányunk és én. Leginkább csak a vacsorát fogyasztjuk együtt, mert napközben, nem vagyunk otthon. Azt viszont mindig együtt esszük ( nálunk az a főétkezés, rendszerint leves és második.), az étkezőben megterített asztalnál, rendesen megterítve. Alátét, mély tányér, lapostányér, kés, villa, kanál, szalvéta.

Mi egyforma tányérból és egyforma evőeszközzel eszünk, szalvétának pedig éttermi szalvétát szoktam venni.

Ez egyáltalán nem flancolás, ezt mi így szoktuk meg, ez nekünk igy természetes, mi igen egyszerű emberek vagyunk, igen szerény jövedelemmel, ezzel szerintem ez nincs összefüggésben.

Vacsorakor már nem sietünk sehova, akkor ráérünk kényelmesen, elbeszélgetve megvacsorázni. Nekünk ez ilyen körülmények között esik jól. De szerintem ez nyilván szokás kérdése, illetve ki milyen példát látott otthon.

Én egy kisfaluból származom, egyszerü parasztszülők gyermeke vagyok, de mi otthon is, 30 évvel ezelőtt is együtt vacsoráztunk terített asztalnál. Jó, nem volt alátét mert lemosható volt az asztalterítő, és lehet nem volt 5 egyforma mély és lapos tányér mert már eltört belőle, de az hogy együtt ülünk le vacsorázni, a nap fénypontját jelentheti, mert jól elbeszélgetünk közben.

Én egyébként ha teljesen egyedül eszek akkor is késsel-villával eszek mert nekem egyszerűen úgy kénylemes. És nem esik jól a mély tányérból megenni a másodikat.

De ahány ház, annyi szokás.

Ketten vagyunk a férjemmel. Együtt szoktunk enni. Megteríteni nem szoktunk, csak az evőeszközt rakjuk az asztalra. Az ennivalót pedig kiszedjük még a konyhában, mikróban megmelegítjük, és úgy kerül az asztalra az ebédlőben. Máshol nem szoktunk enni. Kedvenc leveses tányérunk mindkettőnknek van, különböző, de ezt leszámítva egyformában, és egyformával eszünk. Előfordul, hogy a másodikat a levesesbe szedjük. Mondjuk ha színben, ízben nem passzol a második a leveshez, akkor persze nem szedjük bele a leveses tányérba. Vagy ha a második fogás valami sült, körettel, azt is lapos tányérba szedjük.

Ha véletlen egyedül eszünk, akkor is az ebédlőben. Nagyon-nagyon ritkán szoktunk a szobában, a tv előtt enni. Ha pizzát, vagy valamit rendelünk, és olyan hangulatunk van. De akkor is tálcára rakjuk.