Volt olyan, hogy a férjetek, pasitok nem volt hajlandó megenni amit főztetek? Mi volt a szituáció?

Nem volt olyan hogy rosszat szólt volna a főztömre.

Szegény valamiért erre nem mer (pedig ruhára mondja hogy fel ne vegyem,sminkre hogy mossam le mert borzasztó,de ezt nem hajlandó)

Krumplis tésztát csináltam,életemben először (pedig rengeteg féle finom kaját tudtam már akkor,de ilyen alap kaja valahogy kimaradt).

És én pirosnak láttam otthon,nem kóstoltam igazán,szemre szoktam főzni,álatalában jó is.Paprika nem volt túl piros,tettem még bele,borult is kicsit,de eszembe nem jutott kostolni,kinézetre jó volt.elétettem,én még 2 percet pakolásztam,ő csendben eszik,megkostoltam,nem győztem kiköpni,olyan borzalmas volt. Azt mondta hogy ő megette volna az egészet,hisz szeretettl főztem.Elvettem előle,hogy ebben nem csak szeretet van hanem kb ötször annyi paprika is...

Amit nem szeret,azt már nagyon régen felsorolta,azokat elé nem is teszem.

Sótlanul sikerül főzni időnként,de szót nem szól,utánsózza és elém is teszi a sót jelzésképp.

Hiába kértem már regetegszer hogy szóljon,ne egye meg ha nem finom,nem bírom rávenni most már 4 év alatt se.

Hat nekem egyszer a baratnom fozott valami mustaros citromos mezes garnelarakos brokkolis csodat, szegeny komolyan mondom kb 5 oran keresztul csinalta, de annyira undorito ize lett hogy nem hittem el, a kutya se ette meg:D

Amikor elkeszult maganak nem szedett (vagy elege volt mar belole mire megcsinalta vagy tudta hogy nagyon rossz, talan mindketto), es erdeklodve figyelte hogy mi a velemenyem, bevettem egy falatot a szamba, kicsit megragtam, kikoptem es mondtam hogy ne haragudjon, de sajnos ennel rosszabb dolog meg eletemben nem volt a szamban:D Rohogtunk egy jot es elmentunk etterembe vacsorazni.

feleségem isteni tökfőzeléket csinál.

egyszer sikerült kifogni egy rettenetesen fás tököt.

én reszeltem le, és nem tűnt fel, mert éles volt a reszelő, én meg erős.

megkóstoltuk, és annyira finom volt az íze, hogy azóta sem sikerült olyat produkálnia.

ellenben a tököt nem bírtuk elrágni...

Egyszer sütöttem kiflit és annyira siettem, hogy félreolvastam a receptem, amire 3/4 evőkanál só volt írva, én 3-4 evőkanál sónak olvastam és olyan sós lett! A férjem annyit reagált rá, hogy nem baj, majd többet iszunk rá!:) Persze inkább kidobtam.

Úgyhogy szerencsére nem volt olyan szitu, hogy nem ette meg. Azért nem főzök olyan rosszul szerencsére.:)

A férjem a paprikás-krumplit csak akkor volt hajlandó megenni, ha belefőztem egy szál füstölt kolbászt is, én viszont minden szűzen, kolbász nélkül szerettem, de azért ha főztem, beleraktam a kolbászt őmiatta.

Egyszer teljesen elfeledkeztem róla, kolbász nélkül főztem meg (de finom is volt!!!). Ő hazajött, persze akkor is "tökrészeg" volt, és amikor hiába kereste a kolbászt, megfogta a lábast, és mindenestől kivágta az udvarra. A tyúkok nagyon örültek neki! Abban a percben eszembe jutott a kolbász, de akkor már eső után köpönyeg!

Én a másik oldalon szoktam (inkább régebben) állni.

Szakács vagyok, ezért otthon nem (nagyon ) főzök, -természetesen :D- mert nem viszem haza a munkám.

A lényeg, hogy a párom, főleg eleinte alkotott olyanokat, hogy néha még az étel felismerésével is voltak gondjaim, az ízeket meg ilyen szürrealista dadaizmus irányába vitte el, , néha már csak röhögtem kínomban, hogy ezt hogy sikerülhetett összehozni... :)

Viszont anno volt nekem egy a szakmában igen elismert mesterem, akinek az egyik mondása az volt, hogy főzni merni kell, nem tudni!

Persze az hozzátette, hogy az alapokkal nem árt tisztában lenni, de a lényeg, hogy önbizalom nélkül egy szakács olyan, mint egy autó gázpedál nélkül.

Szóval én is sok mindent megettem, és mindig inkább a pozitív változásokat dicsértem, mint a hibákért b.aszogattam.

Persze a pozitív változásokat próbáltam sűríteni, ötletszerű tanácsadással, vagy rávezetéssel, mint ha neki jutott volna eszébe...:)

Végül is most már elég profin , és örömmel főz, és komolyan hiszem, (és véletlenül sem magam akarom fényezni) hogy ha nem így álltam volna hozzá, akkor nem jutott volna el ilyen hamar, és ambiciózusan ilyen szintre.

Velem nagy rendszerességgel megcsinálja, hogy főzök, az nem olyan ahogy ő azt elképzelte, ezért inkább látványosan száraz kenyeret eszik sajttal, és órákig hangosan puffog, hogy nincs mit enni, mert nem csináltam.

Nem is tudom sírjak-e vagy röhögjem arcba. Ti mit tennétek?