Egyes nagyszülők miért nem veszik tudomásul hogy nem kell az unokát mindig etetni főleg akkor nem ha a gyerek kövér/ duci?

Mert bizonyos körökben a szeretet, a törődés megnyilvánulása az etetés. Sajnos az a baj, hogy ez a fajta "szeretet" csak hamis pótléka az igazi érzelemnek.

Hu hát akkor az én mamám már rég megsértödött volna... De még hogy... Világéletemben,mai napig sovány vagyok.Nem tudok mit tenni...De ő is az,meg a papám is.Papa 70kg,s 170 magas... Nem marad meg rajta,annyit dolgozik a kertben meg a méheknél..Mondja minig hogy egyek a hütőből,mindig vesz nekem turós batyut vagy csokit hogy egyek.. De amikor ott vagyok és csinál egy finom levelest(nyami)akkor csodálkozik hova fér el belém..Szeretek enni...Csak nem látszik:(

Piszok egyszerű, nagyszüleid végigéltek egy világháborút, illetve utána egy szintén nem kellemes helyreállítási időszakot. Hozzászoktak, hogy a kaját meg kell becsülni, és az evés egyfajta jólét és boldogság jelző. Végig élsz te is egy világháborút, és fogadjunk nem fogod problémának látni, hogy a gyerek kövér.

Úgy van, ahogy a többiek leírták, sok családban a szeretet egyenlő a zabáltatással; és a zabálás egyenlő a boldogsággal, vagy inkább azzal, amit annak hisznek. Azért most már a háborúk után születettek is nagyszülők többnyire, és ők is ugyanúgy zabáltatják az unokát, mert "nem eszik rendesen ez a gyerek"... Kinek mi a rendes. Velük sajnos nem lehet megértetni, hogy mindenkinek másak az igényei. Attól még, hogy Gizike néni fel tud falni egyszerre egy fél disznót, korántsem biztos, hogy kisunokája, Ödönke szintén ennyit akar enni, sőt, nem is éhes épp. De Gizike nénit ez nem érdekli, akkor is beletömi Ödönkébe a fél disznót, mert olyan sovány szegény. És otthon a szülő hiába próbálja normálisan etetni a gyereket, ha a nagyszülő minden látogatáskor beletöm valamit. Túl sokan hiszik úgy, hogy az embernek folyamatosan ennie kell, különben azon nyomban, szörnyű kínok között éhen pusztul...