Több ismerősöm azt vallja, hogy az étkezésen lehet a legtöbbet spórolni. Nekem vannak fenntartásaim ezzel kapcsolatban. Szerintetek?
Én is ezt vallom.
Főként azért, mert máson már nem tudunk spórolni.
Se szórakozás, se ruházkodás, se nyaralás.
De ha otthon főzöl akkor lényegesen sokat tudsz spórolni és nem az alapanygok rovására.
No, nálam meg az a szitu, hogy sokat főzök és elég változatosan. Tudok olyan étkezdét, ahol kevesebbe kerül megebédelni, mint otthon főzni, de egyedül nem szeretek étterembe járni.
A volt barátommal is többek között azért került sor a szakításra, mert megszólt, hogy mindig sütök, főzök és csak szórom az ő pénzét. Ő túrós csuszán meg vifon tésztán akart élni, és persze minden Tesco termék volt. No, én ez ellen hadakoztam.
ha otthon főzöd ugyanazt mint az étkezdében akkor biztos olcsóbban jössz ki.
ha az étkezdei zónapörköltet hasomlítod az otthoni bélszínhez,akkor drágábban.
hidd el, hogy a kaján lehet a legtöbbet spórolni.
Lehet, de nem érdemes.
Fontos, hogy változatosan étkezzünk, amibe a drágább hús, ma már a tojás is, egyes zöldségek, gyümölcsök is beletartoznak. Csak így lehet biztosítani a tápanyagokat. Az étkezés örömöt is okoz, aki mindig ugyanazokból az alapanyagokból készült ételeket eszi, az rosszkedvű lesz, és csak egyre jobban fog kívánni más ételeket.
Persze, én is azt mondom, hogy nem kell hozatni a kaját, hanem otthon kell főzni.
De a legtöbb embernek a kaján spórolás azt jelenti, hogy a lehető legolcsóbb dolgokat eszi. Sok kenyeret, tésztát. Na, ezt nem érdemes csinálni. Az más kérdés, ha valakinek nem telik másra.
Én mindennap főzök,és változatosan. Egy-egy étel legfeljebb két hetente van az asztalon.
Okosan kell vásárolni,elfelejteni a kész szószokat,gyors rizst,stb. Azonfelül tudni kell főzni! Milyen húsból,zöldségből mit lehet készíteni. Egyszerre nagyobb adagot kell venni és lefagyasztani. De a kész ételek többsége is lefagyasztható.
Mindennap lehet hús,de nem azzal kell jóllakni,hanem elég körítés kell mellé.
Attól függ. Mi minden kiadást felírunk és hónap végén összevetjük. A kaja nagyságrendileg mindig ugyanott van, a rezsi költségek is kb. hasonlók. Az egyéb kiadásokon tudunk sprórolni igazán. Tehát nem megyünk szórakozni, vagy nem veszünk meg mindent, ami elénk kerül és tetszik.
A kaján is tudnánk még spórolni, biztosan, de azért van egy szint, ami alá nem érdemes menni, mert az egészséged, közérzeteden visszaüt később.
Én is így vagyok ezzel.
Eddig gyorsétterembe jártunk párommal, pizzát rendeltünk, megvettük a mikrózható ételeket, sok szalámi, melegszendvics. Hó végén volt, hogy már csak kenyérre, meg tömlős sajtra futotta.
Amióta főzök sokkal egészségesebben, finomabbat eszünk (több hús, több zöldség-zöldségeket meg szerintem megunhatatlanságig lehet variálni) és lényegesen kevesebbe kerül. Az üdítőket is lecseréltük teára, limonádéra. Azon is sokat meg tudtunk fogni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!