Pontosan mi az aratópálinka?

:))

Pont az, amit aratáskor isznak!

Ez a kifejezés abból a korszakból maradt, amikor még az aratók a fizetés egy részét szeszben kérték (vagy inkább a béren felül alkudtak ki valamennyit), ez utoljára a 19. században volt jellemző, egy 1909-es tanulmány már múlt időben beszél róla.

Egyes források szerint „rozspálinka” volt (ekkor a pálinka ugye még nem konkrét italfajtát jelentett, hanem bármilyen égetett szeszt). Valószínűleg nem volt ennyire egységes alapanyaga (főleg nem országszerte), hanem bármilyen olcsó (gabona, krumpli, akár törköly-) szesz lehetett, de az igaz, hogy ekkor a kicsiben készült olcsó „pálinka” jellemzően rozs volt (a nagy főzdékben és szeszgyárakban krumpli). A szilvapálinkát garantáltan nem osztogatták el a napszámosoknak.

Ma is biztosan használják itt-ott ezt a kifejezést, de ma már nincs többletjelentése azon túl, hogy aratáskor isszák.

Nem tudok róla, hogy gyenge lett volna, még a szeszgyári krumpliszeszt is töményen forgalmazták, talán pont azért, hogy ne opálosodjon (a finomítatlan krumpliszesz annyira kozmaolajos volt, hogy angolul „krumpliolajnak” is nevezik a kozmaolajat). Amikor Széchenyi a 40-es években kikelt az ipari krumpliszesz ellen, abból pl. kiderül, hogy általában 24 grádus erős volt, ami 56% alkohol. (Ez egyébként pont az az erősség, amivel a finomítatlan alkohol lejön a folyamatos kifőzőoszlopról, szóval valszeg semmiféle finomítást – párlatelválasztást – nem látott.)

Lehet, hogy vizezték az aratópálinkát (még valószínűbb, hogy egyszerűen kisüsti alszesz volt), és az is lehet, hogy opálos volt. Azt azért érteni kell, hogy akkoriban az aratóknak nemhogy a kinézete, de az íze is tökmindegy volt, amíg butított. Az emberek évszázadokon át itták a gusztustalan, émelyítő, lisztízű gabonapárlatokat, hogyha nem volt más opció, mert a kisüsti lepárlás sem volt olyan szinten, ahogyan ma ismerjük.